Nem volt véletlen, hogy maguk a mezőhegyesiek tiltakoztak a leglanyhábban a Ménesbirtok Zrt. földjeinek szétpályáztatása, ezzel a szocialisták idején privatizált részvénytársaság tönkretétele és a megmaradt munkahelyek megszűnése ellen.
Pedig még így, az utolsó nagy helyi cég állami bedöntésével is óriási veszteség érte volna a várost: a megmaradt dolgozókból munkanélküliek és közmunkások lettek volna, a vásárlóerő tovább csökken, az önkormányzat bevételei szintén, tönkremegy a helyi szolgáltatóipar, elmenekülnek a fiatalok. De a mezőhegyesiek már megélték a cukorgyár bezárását, a korábbi tömeges elbocsátásokat, lecsúszást – mindazt, amit a piacfelvásárlós, olcsó munkaerős kapitalizmus hozott. És azt, hogy a gödörből nem volt visszaút, és nem segített senki.
Az ellenzék most témát talált a Fidesz-kormány klientúraépítő földosztogatásával tönkreteendő kisváros sorsában. Úgy tűnhetett, mintha a Ménesbirtok Zrt.-t a szocialista kormányok idején megszerző tulajdonosok és menedzsment jobb lenne azoknál, akik a Fidesz-kormányok idején nyúlták le a „piszkos tizenkettő"-nek nevezett állami gazdaságokat. Mezőhegyes kezdett jelképpé válni: mint a Klik, a fekete ruhás nővér vagy a stadionok meg a felcsúti kisvasút.
