galéria megtekintése

Reggeli mese

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 22. számában
jelent meg.


Kácsor Zsolt
Népszabadság

„Hatvankét éves vagyok, van egy fiam és egy unokám, illetve csak volt, mert a fiam és a felesége három évvel ezelőtt úgy döntött, hogy lelépnek innen. A lehető legmesszebbre mentek: Új-Zélandra.

A fiamnak festő vállalkozása volt idehaza, nyolc dolgozója volt, de az egyik munkát nem fizették ki neki, s akkor becsődölt a cége. Az egyik megyeszékhelyen elvállalta egy nagyberuházás kifestését – ne írja le, hogy melyikét –, és nem utalták neki a munkabért. A fiam a saját pénzéből megvette az alapanyagot, fizette a szobafestőket, határidőre végzett, de a megrendelő nem fizetett.

A fiam hiába nyújtotta be a számlát, a nagyvállalkozó arra hivatkozott, hogy neki is tartoznak. És nevetett! Azt mondta az a szemét paraszt a fiamnak nevetve, hogy ha Magyarországon mindenki megadná a tartozását, akkor padlóra kerülne a magyar gazdaság, mert a gazdaságot az tartja mozgásban, hogy mindenki mindenkinek tartozik.

 

Az egyik ügyvéd azt mondta a fiamnak, hogy pereljen, mert aláírt szerződése van, egy másik ügyvéd azt mondta neki, ne pereljen, mert öt évbe is beletelik, mire a bíróság jogerősen kimondja, hogy neki van igaza.

Végül a fiamnak elege lett, és egy napon azt mondta nekem, hogy ebből az országból elég volt. Ő soha többé nem akar egy olyan országban élni, ahol az elvégzett munkát nem fizetik ki, és még ki is nevetik érte, ha a jussát kéri. S akkor elszégyelltem magamat a hazám miatt. Képzelje el, én szégyelltem magamat érte, hogy ide szültem a fiamat.

A feleségével elővették az unokám földgömbjét, megnézték rajta, hogy melyik az az ország, amelyik a legmesszebb van, s ahol beszélnek angolul, aztán idehaza eladtak és felszámoltak mindent, s elindultak négy bőrönddel. Ennek már három éve.

Jól érzik magukat, soha többé nem akarnak hazajönni. A fiam alapított egy új vállalkozást, megélnek belőle, de azt mondják, nem a pénz a legfontosabb, hanem a stresszmentes élet. Nem idegesítik magukat, és amikor szóba hozom nekik, hogy mi folyik itthon, leállítanak. Nem akarják már tudni. A kisunokám ötéves, gyönyörűen beszél angolul, de nem hagyjuk, hogy a magyart elfelejtse, úgyhogy én is sokat mesélek neki szép, magyar meséket.

Igen, mesélek neki itthonról! Vénségemre megtanultam skype-olni, és minden este mesét mondok Danikának magyarul. Illetve reggelenként, mert Magyarország és Új-Zéland között tíz óra eltérés van, amikor én kelek, ők már fekszenek. Reggelente megcsinálom a kávét, bekapcsolom a számítógépet, előveszek egy mesekönyvet, és pontosan kilenc órakor felhívom skype-on a fiamékat. Ott akkor már este van, s Danika várja, hogy meséljek.

Amikor meglát, már kiabál, hogy hej, mordézom adta, mit locsogsz, cinege húgom, mindjárt hátra kötöm a sarkadat! Ez Móra Ferenc meséje, az unokám egyik kedvence, már fejből tudom az egészet, úgy kezdődik, hogy Mackó bácsi alig törölte meg a száját ebéd után, kifeküdt a napra szundítani, s már éppen lecsukódott a szeme, mikor hallja, hogy két cinegemadár beszélget a feje fölött a bükkfaágon.

Azt kérdi az egyik cinege, hogy csin-csin-csin-csincsere, mi az újság erre, mire mondja a másik, hogy nincs erre, nincs erre, nincs erre, ami van is, kicsit ér, kicsit ér, kicsit ér, medvén lovagol a sündisznócska. Amikor idáig érek, Danika már nagyon nevet Új-Zélandon, s kiabálja, hogy hej, mordézom adta, lánchordta, mit locsogsz?!

Délelőtt fél tízre befejezem az esti mesét, mert akkor már Danika megy aludni, én meg csak bőgök itthon, mint a szamár, hogy talán sosem látom többet, de a kisunokám szerencsére ezt már nem hallja, mert a gépet mindig időben kikapcsolom.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.