Winston Churchill, Konrad Adenauer, Robert Schuman, Alcide de Gasperi – többek között őket nevezik az Európai Unió alapító atyáinak. Jobboldali, konzervatív, kereszténydemokrata politikusok tetemes történelmi tapasztalattal, nemritkán ellenállómúlttal és bölcs belátással arra nézve, hogy mit eredményezett Európa számára a nemzetállami érdekérvényesítés kizárólagossága – két világháborút, megszámlálhatatlan forradalmat és olyan rossz kompromisszumokon nyugvó békerendszereket, amelyektől egyenes út vezetett például a permanens közel-keleti válságig, illetve az abból kiágazó menekülthullámig.
A fent nevezett urak viszont kitaláltak valamit, ami annyival jobb az 1945 előtti világnál, hogy létrejötte az előzmények ismeretében szinte megérthetetlen. Az elmúlt 50-60 év európai fejlődése (egyfelől a jóléti államokkal, az érdekegyeztetés rendszereivel, az emberi és közösségi jogok garanciáival, másfelől a sokszor értelmetlennek tűnő bürokráciával, a megfékezhetetlen lobbizással és a munkaerő, a tőke, a szolgáltatások mellett olykor a terroristákat is áteresztő légies határokkal) a végső mérleget tekintve annyira bejön az itt élő embereknek, hogy például a régóta az EU ellen hangolt magyar társadalomban is kényelmes kétharmada van az uniós tagság pártolóinak.
Egy Orbán Viktor nevű, a Fidesz-barát sajtóban rendre a polihisztor Nógrádi György felvezetésével szerepeltetett államférfi tegnap mégis azt találta mondani, hogy az Európai Unió az alapjait – a miniszterelnök szubjektív válogatásában: a költségvetési ügyeket, a schengeni szabályozást, a terrorveszélyt és a bevándorlást – tekintve nem működik, ezért az alapoktól újra kell gondolni, az alapszerződéshez is hozzányúlva, voltaképpen az uniót újraalapítva. Hogy valóban a kormányfő által említett tételek adnák az EU lényegét, azzal talán még mostanában is kevesen értenének egyet, nézzük inkább, hogy kik eveznek egy csónakban Orbánnal, kik lehetnének az újraalapító atyák és anyák. A putyinista szlovák Robert Fico, akit még a saját pártcsaládja sem veszi komolyan? A példaképnek Kazahsztánt tekintő cseh Milos Zeman? A lengyel Beata Szydlo, aki eddig egy polgármesterséget és egy elnökválasztási kampány vezetését tudja felmutatni politikai teljesítményként? Esetleg Marine Le Pen, aki családi szappanoperát csinált a francia belpolitikából?
