Blöffölj úgy, hogy ne lehessen kikezdeni, csak gyerekesen rálicitálni (lásd rezsicsökkentés). Aki mégis kikezdi, azt hempergesd meg szurokban, nyomd a víz alá, kerüljön az áruló pozíciójába. Ha az egyik blöff kimúlik, legyen kéznél azonnal másik. Ehhez egy jellegzetes alapállást kell felvenni, amely semmi másra nincs tekintettel, csak a hatalmi stabilitásra. Eszmét, morált, igazságot és egyéb mulandó kacatokat jobb hanyagolni, a szótárban a nemzeti érdek és a magyar ember védelme szerepeljen mindenekfelett. A demokráciaféltést, az alkotmány és a jogállamiság birtokháborításának ecsetelését bízzuk a másik oldal lefárasztott politikusaira, a peremre szorított médiumokra.
Sűrűn mérjük, mik azok a témák, amelyekre a reakció borítékolható. Válaszunkat ehhez igazítsuk, így az ellenfél sem tehet mást, mint önazonosságát föladva, maradék voksait féltve helyesel. Ha mégsem így tesz és ágálni próbál, nincs más dolgunk, mint a múltból előhívott, már legyártott és sikeresen lelkekbe ültetett toposzokra támaszkodni – ezekkel szemben bonyolult okfejtésekkel, sokoldalú tájékoztatással lehetne ugyan védekezni, de ehhez már sem eszköz, sem türelem. Minden tragédia, veszteség, félrebillent sors minket kell, hogy igazoljon. A nőkkel, a melegekkel, az abortusszal, a bevásárlóközpontokkal, a multikkal, bankokkal szemben fel lehetett építeni hadjáratot, amellyel szembeszállni olyan, mint cukorspárgával hajót vontatni. A menekültáradat és a terrorveszély szerves összekapcsolása adott – alaposan megfogyatkozott az árnyaltabb megközelítésre vágyók száma akkor is, ha a főszereplők második generációs belga vagy francia állampolgárok.
Amikor egy rezsim elhiteti magáról, hogy stabil, egyben azt a tévképzetet is elhinti, hogy jól teszi a dolgát, holott a kettő nem ugyanaz. Jól kormányozni más, mint a hatalmat körülbástyázni. Ez legtöbbször hirtelen derül ki, amikor a gyanús ügyletek és az elrontott koncepciók egyszerre törnek a felszínre, és nincs az a kommunikátor, fedősztori, lakájsereg, amely képes volna elfedni a különbséget. Könnyű volna azt mondani, hogy ilyenkor már semmit sem ér a megfélemlítés, a jutalmak és az elvonások önkényes alkalmazása, a kiváltságosok harcba hívása, vagy néhány akciós engedmény a képtelenségek polcairól. Csak egy biztos, hogy a lényeghez maga a rendszer nem enged nyúlni, hiszen a szisztémától való búcsú nem csupán egzisztenciákat sújtana, hanem a centrális erőteret törné darabokra. Az pedig akkor is kikezdené a stabilitást, ha nincs kéznél kormányváltó erő.
