A hihetőnek mutatkozó statisztikák szerint – az adatokat a KSH és egy 8 ország részvételével működő transznacionális program, a SEEMIG szerdán mutatta be – 350 ezer magyar él külföldön. Az adatfelvétel másfél éve lezárult, azóta jóval többen lehetnek. A többségük fiatal, és nagyon sok közülük a diplomás. Talán ha tíz százalékuk akar visszatérni.
A többiek azok, akik már érzelmi zsarolással sem köthetők röghöz. Pedig jobbára egzisztenciális kényszerből választott új életük gyakran jóval alacsonyabb társadalmi státuszú, mint amire a végzettségük, a tudásuk feljogosíthatná őket. Nem ritka, hogy pincérkednek bölcsészként, göngyöleget rakodnak társadalomtudományi végzettséggel vagy műszaki menedzserként mosogatnak valamelyik gyorsétteremben.
Mitől vonzóbb számukra mégis ez a világ a hazainál? Akik tudásukhoz méltó állást találnak remek fizetésért, azoknak a távozása nem szorul magyarázatra. A többieket is nyilván elsősorban a jó bér hívja oda, és tartja ott, ezért vállalják az idegenséggel járó óhatatlan hátrányokat is. Zsebükben a diplomával jobban érzik magukat egy kávézóban kiszolgálóként, mint csórón és reménytelenül itthon. Odakinn nemcsak pénzük van, hanem – így gondolják – esélyük is a felemelkedésre, a változtatásra. Adottságaikon múlik a sorsuk.