galéria megtekintése

Pusztító üzenet

8 komment


Dési András

Iszonyatos reggelre ébredt Brüsszel. A belga fővárost is elérte a terror, amely az elmúlt években Londonban, Madridban és Párizsban pusztított. Itt is nagy forgalmú tömegközlekedési csomópontokra támadtak a dzsihadisták. Ölni akartak, minél több áldozatot szedve.

Üzenetük egyértelmű: itt vagyunk, méghozzá Európa politikai szívé­ben, a nyugati világ egyik hatalmi központjában, szervezetten, kiterjedt kapcsolati hálózattal. És lecsapunk kíméletlenül az Európai Unió legfőbb szerveinek közvetlen közelében is. Azonnal bosszút állunk a harcostársunkért, akit ti, négy hónapos hajsza után pár napja elkaptatok.

Tulajdonképpen csoda, hogy Brüsszelben eddig nem robbantottak az iszlamista szélsőségesek, akik az elmúlt években a belga fővárosban alakították ki európai főhadiszállásukat. Emlékezetes, hogy a tavalyi novemberi párizsi terrormerényletek szálai Brüsszelbe vezettek, s a belga fővárosban jó ideig olyan biztonsági készültséget rendeltek el, mintha az ország háborúban állna. A helyzet az, hogy bizonyos értelemben valóban háború van. Ezt mondja tavaly november 13. óta például Manuel Valls francia kormányfő is. 2016. március 22., Belgium „fekete keddje" után mindenki számára világossá válhat, hogy milyen kíméletlen ellenséggel áll szemben a szabad, demokratikus világ.

 

Csak becslések vannak arról, hogy hány ezer harcedzett és mindenre elszánt „szent harcos" jött, illetve tért vissza a Közel-Keleten vívott háborúkból. Sokan közülük kihasználták a menekültáradatot, de ne felejtsük el: javarészt ezek a gyilkosok és társaik a felelősek azért, hogy százezrek kénytelenek hátrahagyni hazájukat, ha életben akarnak maradni.

A 2001. szeptember 11-i terrormerényleteket követő „új világban" a biztonsági szervek sok embert figyelnek, de mindenkit nem tudnak. Ahhoz, hogy egy terroristagyanús személyt a nap 24 órájában kövessenek, legalább öt „ügynök" szükséges. Hiába növelték meg a titkosszolgálatok és más terrorelhárító szervek költségvetését, emberrel és technikával nehezen győzik. Nem magányos elkövetőkkel állnak szemben, több tucat cinkos nyújt szervezett hátországot. A merénylők ezernyi célpont közül választhatnak, s mindig találnak sebezhetőt. Ha a repülőre képtelenek már bombát juttatni, ott a reptér kevésbé védett indulási csarnoka. Abszolút védelem azonban nincs is. Minden pályaudvar, metrómegálló, bevásárlóközpont elvben vonzó célpont. Lehet, hogy a brüsszeli támadások nyomán olyan idők jönnek, hogy csak fémdetektoros kapukon áthaladva lehet metróra, vonatra szállni.

Brüsszel központi részei kedden szellemvárosra hasonlítottak. A város híres szimbóluma, a Manneken Pis környéke is elnéptelenedett. A Pisilő Kisfiú azonban sűrűn felbukkant, méghozzá egy – az interneten is terjedő – karikatúrán, amin a bronzfigura a kút helyett a terrorizmust jelképező Kalasnyikovot vette célba. Ahogy a franciák, a britek, a spanyolok, úgy a belgák sem hagyják magukat. És ebben is csak velük lehetünk!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.