Hétfő nagy nap volt a 285 ezer lakosú Leicester életében. A város szülötte, Mark Selby lett a snookervilágbajnok, a Leicester City pedig megnyerte az angol futballbajnokságot. Selby 330 ezer fontot (130 millió forintot) kapott a serleg mellé, és mint egy, a magyar futball felívelésében (anyagilag) érdekelt honfitársunk a közösségi portálon sajnálkozva megjegyezte: „a Leicester is többet költött az elmúlt években, mint amennyit a magyar állam stadionokra. Kispénzű kiscsapat".
Ó, mennyire nem bánnám, ha bármilyen sport nagy versenyének díjazására összejönne csak töredéknyi pénz, vagy ha a meccsre tóduló közönség igényeinek kielégítésére sportért lelkesedő vagy profitéhes vállalkozók létesítményeket húznának fel! Szerencsés Angolhon, az állam tetemes bevételhez jut abból, hogy polgárai áldoznak a sportra!
Nálunk viszont az adófizetők pénzét költik rá, mindig többet és többet. Minél kevesebb az eredmény, annál inkább. Fapofával hazudják hozzá, hogy a költés nagyjából harmadát kitevő pénz – a kieső adóbevétel, amelyet a vállalatok elsősorban a látványsportokra fordíthatnak –, nem is a mi pénzünk. Még akkor sem hinnénk, hogy nem az állami jóindulat és megrendelésekben megnyilvánuló viszontszolgáltatás reményében irányítják „jó irányba" a cégek a taót, ha most egy csapásra beszüntetnék annak a csapatnak a támogatását, amely a gyenge magyar NB I-ben sem tudta megvetni a lábát. Mi bizonyítja jobban, hogy hozzá nem értőkhöz ömlik a pénz? Hogy csak megszorítással volt igaza a névadó Puskás Öcsinek, amikor azt mondta: „kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci". Akkor, ha tudják azt is, hogyan kell a labdába rúgni.
