galéria megtekintése

Prosti srácok

8 komment


Révész Sándor

A cím becenév, amely már rég ráragadt a PestiSrácok.hu nevű portálra, melyet a kormánypárti sajtó két régi, sok vezető funkción átment publicistája, Huth Gergely főszerkesztő és Stefka István lapigazgató jegyez.

Mostantól dokumentum bizonyítja, hogy rászolgáltak a becenevükre. „Írásaink a közmegegyezéses hazai sajtóetika és a Médiaalkotmány szellemisége szerint készülnek." Ez áll a portál impresszumában. A monitor sok mindent elbír. A baj az, hogy „a közmegegyezéses hazai sajtóetika” is.

A Földművelésügyi Miniszté­rium szerződést kötött a prosti srácokkal, hogy 2015. november 20. és december 31. között jó pénzért 12 részből álló cikksorozatban méltatják és mocskolják, amit a megrendelő méltatandónak és mocskolandónak ítél. „A megjelenések időpontjait, valamint azok pontos szövegszerű tartalmát, továbbá az adott megjelenésnek a felhasználói felületen történt pontos elhelyezkedését Felek kapcsolattartóik útján egyeztetik.”

 

Ez áll a szerződés 3.1. pontjában. Amikor először szivárgott ki az az információ, hogy a cikksorozatot az adónkból finanszírozták, a főszerkesztő, aki a megrendelés teljesítését a saját aláírásával igazolta, letagadta, hogy létezik ilyen szerződés. Az Átlátszo.hu azonban kikérte, az FM pedig kiadta a nem létező szerződést.

Szponzorált cikkeket rendelni és írni önmagában sem etikailag, sem szakmailag nem aggályos. A tartalmuk lehet az, de a szponzoráció önmagában nem. Egy feltétellel. Hogy tájékoztatják az olvasót, hogy X megrendelő által fizetett cikket olvas. Ha ezt nem teszik, és a prosti srácok persze nem tették, az szakmailag és etikailag megsemmisítő vétség. Huth ezt tudja, azért hazudott. De lehet, hogy az FM-ben még ennyit sem tudnak, azért adták ki a szerződést olyan könnyen.

Meg azért, mert ez kötelességük, s ha elmulasztják, a bíróság kötelezi rá őket. Láttunk már persze olyat, például a luxusutazásokra szakosodott legfőbb miniszter esetében, hogy a kötelezett letojja hazája független bíróságának az ítéletét, de azért ennek a kötelezettségnek ereje van. Ez is olyan dolog, amit a rendszerváltásnak köszönhetünk, és amit még a rendszerrombolás nem rombolt le. Becsüljük meg. És azt is, hogy a cikkek alatt ott gyülekezhetnek a kommentek, amelyek emlékeztetnek a megrendelő és tábora sötét ügyeire. A diktatúrában ilyen kellemetlenségekkel nem kellett számolni.

Egy barátom azt tartotta ebben az ügyben a legérdekesebbnek, hogy „már a gentlemen's agreement” sem működik. Nem, hála istennek. Dokumentálják, amit nem szoktak dokumentálni. Pont arra fizettek, amit rendeltek. Ezt másképp szokták: szóban megveszik, akit lehet, s valami kamu dologra fizetnek. Az ember fülébe sok minden bejut, ha a sajtóban töltötte az elmúlt negyedszázadot, de ezekkel az információkkal nem szolgálhatja a nyilvánosságot, mert nem csak bizonyítani nem tud, maga sem tudja, mi igaz, mi nem.

Most két dolog történhet. Egy: az érintettek és uraik pirulnak és hallgatnak. Kettő: öntudatosan nyugtázzák, hogy ez így rendben van. Lehet és üdvös ilyen szerződéseket kötni. Mostantól kezdve dicséretes, ami gyalázatos.

***

A PestiSrácok.hu főszerkesztője „a fölösleges pereskedés elkerülése érdekében” a következő „Helyesbítés” elhelyezését kérte cikkünk internetes verziójába:

„Révész Sándor Prosti srácok című írásában valótlanul állítottuk, hogy 'a Földművelésügyi Miniszté­rium szerződést kötött a prosti srácokkal, hogy 2015. november 20. és december 31. között jó pénzért 12 részből álló cikksorozatban méltatják és mocskolják, amit a megrendelő méltatandónak és mocskolandónak ítél.' Valótlanul állítottuk azt is, hogy Huth Gergely 'főszerkesztő, aki a megrendelés teljesítését a saját aláírásával igazolta, letagadta, hogy létezik ilyen szerződés.' A valóságban a szerződés nem kötött ki semmilyen tartalmi előírást, különösen nem azt, hogy 'méltatni és mocskolni' kell, amit a megrendelő annak ítél. Huth Gergely továbbá minden sajtómegkeresésre válaszolt és semmilyen fórumon nem tagadta, hogy létezik ilyen szerződés.”

Az olvasó itt találja azt az írást, mellyel a Pesti.Sracok.hu az RTL Klub értesülését „cáfolta”: http://pestisracok.hu/teved-az-rtl-klub-a-pestisracok-hu-nem-csak-az-elozo-kormanyokkal-foglalkozik/

Az olvasó itt találja azt a szerződést, amelyben a Földművelésügyi Minisztérium a 12 részes cikksorozatot megrendelte: http://blog.atlatszo.hu/2016/02/a-szponzoralt-cikkek-tartalmat-is-egyezteti-a-pestisracok-a-miniszteriummal/

A PestiSracok.hu-n az olvasó megtalálja a szerződés szerint a minisztériummal egyeztetett cikkeket, melyekről azt állítottuk, „méltatják és mocskolják, amit a megrendelő méltatandónak és mocskolandónak ítél”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető