galéria megtekintése

Program

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 07. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Nem kell ide kormányprogram, még kevésbé az a felett folytatandó nyílt színi vita – ez Orbán Viktor demokráciája. Ha nincs programja, nincs is mit teljesíteni és számon kérni rajta.

Ilyen 1990 óta most először fordul elő. Antall József óta senkinek nem jutott eszébe, hogy szakítson a hagyománnyal, s ne terjessze programját az Országgyűlés elé. Ettől Orbán sem zárkózott el korábban, 1998-ban és 2010-ben kész volt elképzeléseit a képviselők elé tárni.

Harmadik Orbán viszont már úgy gondolja, a centrális erőtérben nincs olyan politikai tényező, amely méltó lenne az amúgy nem létező programja – a „folytatjuk” – minősítésére.

 

Program nélkül is belecsapott azonban a lecsóba rögtön az első kormányülésen. Minisztériumai, államtitkárságai közül többet elküld vidékre, hadd legyen hatékonyabb és olcsóbb a kormányzati munka, költözzön néhány száz közszolga, vagy menjen, amerre lát.

Aminek a nevében vidék vagy mezőgazdaság van, az eleve.

A vidék felemelésének ennél azért lehetne távlatosabb programja is. Nem, nem arra gondolunk, hogy a sportügyek mehetnének Felcsútra, bátorkodunk ugyanakkor felvetni, hogy az 1848. III. törvénycikk bécsi székhellyel létrehozta a király személye körüli magyar minisztériumot, aminek a modern változatát ideje lenne visszaállítani.

Ha már Orbán magát úgyis felköltözteti a (királyi) Várba. Azt, hogy oda vágyik, régóta tudjuk. És ott aztán tényleg lenne mit visszaépítenie 1944 előttire. A Honvédelmi Minisztérium mégis Fehérvárra költözik, nem a Várba, ahol háborús lebombázásáig mindig is volt.

Mindenesetre Orbánnak az új hivatalából tényleg csak néhány lépés átsétálni a szomszédba, a köztársasági elnöknek otthont adó Sándor-palotába. Ha úgy adódik. Ne adj’ isten.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.