galéria megtekintése

Próbatétel

6 komment

A szerk.

A politikai elemzők dörzsölhetik a tenyerüket: a CDU karlsruhei kongresszusán felszólaló Angela Merkel német kancellár gondoskodott arról, hogy hetekig-hónapokig legyen miről vitatkozni.

Az egészben az a szép, hogy a bevándorlás kategorikus ellenzői és támogatói, a két véglet között fellelhető valamennyi árnyalat reprezentánsai is bőséggel találhatnak kedvükre való idézeteket.

Merkel szerint a menekülthullámmal nem tömegek, hanem méltósággal bíró emberek érkeznek Németországba. Ugyanakkor az is tökéletesen érthető, ha a lakosságban aggodalmat kelt a menedékkérők nagy száma. A bezárkózás a XXI. században nem ésszerű választás, másfelől a menekülteknek be kell illeszkedniük: a multikulturalizmus „élethazugság”, mert párhuzamos társadalmak kialakulásához vezet.

 

Látható, hogy a kényes helyzetben lévő német kancellár beszéde módfelett tág értelmezési tartományban mozgott. Volt azonban egy rész, amit nem lehet sem félreérteni, sem félremagyarázni. Felidézte, hogy ősz elején Budapestről menekültek ezrei indultak el gyalog a nyugati határ felé. Az eseményt Merkel az európai értékek próbatételének nevezte. Ekkor vált átélhetővé, mit jelentenek a távoli vidékeken pusztító háborúk, ahogyan mondta: Németország ekkor találkozott a valósággal.

Humanitárius kötelesség volt, hogy a Budapesten rekedt menekülteket be kell engedni – mondta Angela Merkel, aki
a pártja politikáját meghatározó keresztény emberképre hivatkozott. Ehhez nincs is mit hozzátenni. Talán csak annyit: a kongresszuson Németh Zsolt képviselte a Fideszt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.