Portugál vészhelyzet

Abban is megelőzte Portugália az eurózóna többi részét, hogy nem kellett szétvernie fárasztó tárgyalásokkal és fenyegetőzésekkel a haladó északi és nyugati „mag- Európa” államainak kormányuk minden célkitűzését és politikai önállóságát, ahogy a görögök esetében történt. Azóta sokat fejlődött az európai demokráciaelhárítás: a portugál baloldali kormányt már eleve be sem iktathatják, így kímélve a magas tárgyaló felek idejét.

A köztársasági elnök úgy döntött, hogy a baloldal gazdaságpolitikai elgondolásai ellentétesek a stabilitási és növekedési paktummal, a fiskális paktummal stb., vagyis a népakarat érvényesülése az aktuális jogállapotban szigorúan tilos Portugáliában. Világos érvelés, csak az a kérdés merül fel: akkor mi szükség volt szavazgatásra? Annál is inkább, mert az államfőé továbbra is választott tisztség, bármikor rossz kezekbe kerülhet, szóval a mechanizmus egyelőre korántsem tökéletes, de ki fog ez alakulni szépen.

Néhány bágyadt fejcsóválás az eddigi reakció, pár újságcikk és Angela Merkel azon óhaja, hogy bár sikerülne politikai szövetségeseinek kisebbségi kormányt alakítaniuk szépen. Ennyi. Az első fontos lépés eredményesen tétetett meg az unióban a demokrácia nevű, átmeneti kellemetlenség hivatalos kiiktatása felé. Annyi előjele volt, olyan természetesnek hatott, hogy még csak különösebb feltűnést sem keltett. Ezzel a folyamattal két dolgot lehet szembeállítani: a nemzetállami szuverenitásra hivatkozó, Európa-ellenes elzárkózást, illetve az európai döntéshozatali folyamatok demokratizálását.

Ennek az volna a feltétele, hogy például a görög (portugál stb.) választót ne lehessen szembeállítani a némettel vagy másfelől a magyarral és az észttel, hogy közös érdeknek fogadjuk el a Kelet és Nyugat, Észak és Dél közötti egyenlőtlenségek további, az eddigieknél intenzívebb mérséklését. Mindez végtelenül távolinak tűnik, de ha nem így lesz, akkor a szétesés és a központi diktátumok elnyomása közül választhatunk csak.