Bár a szovjet vezetés ellenségesen tekintett a Nemzetközi Valutaalapra (IMF) és a Világbankra, az MSZMP Központi Bizottsága a gazdaságpolitikai, valamint a külügyi osztály javaslatára 1981 végén úgy döntött, hogy a kormány gazdasági érdekeinknek megfelelően kérje hazánk felvételét a két szervezetbe. Ezzel párhuzamosan a két osztály néhány vezető munkatársa, köztük Németh Miklós és Horn Gyula, a párt vezetésének engedélyével és Helmut Schmidt német kancellár segítségével bizalmas megbeszélésekbe kezdett az Európai Gazdasági Közösség egyik vezető tisztségviselőjével, a német szociáldemokrata Wilhelm Haferkamppal. A kormány a tárgyalásokba csak négy évvel később kapcsolódott be. Végül 1988 szeptemberében került aláírásra az a megállapodás, amely lebontotta a közös piacra irányuló magyar exportot korlátozó kvótákat, megalapozta az ipari együttműködést, és nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatot hozott létre Magyarország és az Európai Közösség között. Mindez akkor történt, amikor a KGST az Európai Közösségnek még a létezését sem volt hajlandó elismerni.
1983-ban Genfben megszakadtak a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról folyó szovjet–amerikai tárgyalások. Gromiko szovjet külügyminiszter kijelentette, hogy a NATO a rakétatelepítés megkezdésével lerombolta a tárgyalások alapjait. Az érintett NATO-tagállamok – az NSZK, az Egyesült Királyság, Olaszország és Belgium – a hidegháború visszatérésének elkerülése érdekében a Varsói Szerződés országai közül Magyarországot választották tárgyalópartnernek. A Külügyminisztérium a szovjet álláspontra hivatkozva ellenezte a négy kormányfő budapesti fogadását, az MSZMP Politikai Bizottsága azonban a külügyi osztály javaslatát hagyta jóvá, és így 1984-ben sor került Margaret Thatcher, Bettino Craxi, Helmut Kohl és Wilfried Martens látogatására. Fogadásukhoz, akárcsak az IMF-hez és a Világbankhoz történő csatlakozáshoz, a magyar vezetés nem kért előzetes szovjet egyetértést, Moszkva csak a döntésről kapott tájékoztatást. Horn Gyula ekkor már a külügyi osztály vezetője volt, helyettesének pedig engem választott. Pár hónappal később a Külügyminisztérium államtitkára lett, én pedig 1986-ban követtem. Miniszterhelyettesként a fejlett nyugati országokkal való kapcsolatok felügyeletével bíztak meg.
A négy NATO-tagállam kormányfőinek 1984-es budapesti fogadása nem csupán a hidegháború visszatérésének veszélyét hárította el, de egyben megnyitotta Magyarország és a NATO, valamint az Európai Közösség tagállamai közötti rendszeres, legfelső szintű találkozók sorát. Ennek a folyamatnak a csúcspontját 1989 nyarán George Bush amerikai elnök budapesti látogatása jelentette.
Mindezzel párhuzamosan a magyar kormány 1986 és ’89 között helyreállította a korábban szovjet nyomásra megszakított diplomáciai kapcsolatokat Izraellel és a Vatikánnal, továbbá új diplomáciai kapcsolatot létesített a (dél) Koreai Köztársasággal és a Dél-afrikai Köztársasággal.
Hazánk nemzetközi megítélése szempontjából különösen nagy jelentősége volt annak, hogy Horn Gyula kezdeményezésére a Németh Miklós vezette kormány 1989. szeptember 10-én megnyitotta a magyar–osztrák határt a hazánkba turistaként érkezett, de hazatérni nem akaró, mintegy hatvanezer keletnémet állampolgár előtt. Egy hónappal később leomlott a berlini fal, majd 1990 őszén egyesült a két Németország, és ezzel megnyílt az út Európa egyesülése előtt. A közép- és kelet-európai országokban lezajlott rendszerváltás, a Varsói Szerződés és a KGST megszűnése, a Szovjetunió felbomlása lehetővé tette a NATO és az Európai Unió keleti bővítését, a Szovjetunió korábbi szövetségeseinek csatlakozását.
Azt az utat, amelynek motorja kezdettől az 1989-ben már külügyminiszter Horn Gyula volt, a szovjet blokk egyetlen más országa sem merte követni. Ennek volt köszönhető, hogy hazánk a nyugati demokratikus országok közös intézményeihez, az Európa Tanácshoz, a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezetéhez (OECD), a NATO-hoz és az Európai Unióhoz elsőként vagy az elsők között csatlakozhatott. Ráadásul az Európai Unióban már a 2004-es csatlakozás előtt is az integrációt egyértelműen támogató belső körhöz tartozónak tekintették.
Horn Gyula 1994 és ’98 között miniszterelnökként írta alá a NATO-hoz és az Európai Unióhoz történő csatlakozás feltételét jelentő alapszerződéseket Szlovákiával és Romániával. Az ő kormányzása alatt kezdődtek meg és fejeződtek be a csatlakozási tárgyalások a NATO-val és 1998 tavaszán kezdődtek meg az Európai Unióval, amelyet 2002-ben a Medgyessy-kormány fejezett be.
1981 és 1998 között a rendszerváltásban, majd a külpolitikai nyitásban és végül a kormányfőként játszott szerepe volt az a teljesítmény, amely az ország, a nemzet hosszú távú érdekeit szolgáló Horn Gyulát politikusból államférfivá emelte.
A szerző az MSZP korábbi elnöke, volt külügyminiszter és európai biztos
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
