galéria megtekintése

Politikai szex, kaukázusi változat

1 komment


Miklós Gábor

A szex nem szégyen – közölte Grúzia elnöke, majd hozzátette, hogy ő is gyakorolja, s nemi életét igen gazdagnak, változatosnak találja. Ezt Giorgi Margvelasvili azt követően tudatta választóival, hogy országát megrázta a hír: politikusokról és médiaszemélyiségekről raktak fel intim felvételeket egy közösségi portálra. Házasságon kívüli pásztorórákat mutattak be. Másokat ugyanott megfenyegettek, hogy hasonló módon szerepelhetnek a nyilvánosságban, ha nem takarodnak ki a grúz közéletből. Az ügy egy hónapja foglalkoztatja a szovjet utódköztársaság lakóit. Kik a felelősök, hogyan jutottak hozzá a felvételekhez, miért épp őket akarták megalázni?

Tbilisziben a legtöbben azt mondták, hogy a szexvideó tipikus KGB-s módszer, tehát az oroszbarát erők műve. Mások szerint viszont a most ellenzéki, korábban kormányzó párt a tettes. Az ő uralmuk alatt terjedt el a titokban készített zsaroló videók készítése, gyűjtése. Volt kormánypárti és ellenzéki politikus is a megzsaroltak között, ahogy volt egy jól ismert műsorvezetőnő is.

A Grúziában vendégeskedő nemzetközi újságírócsoportunk találkozott egy kormánytaggal, akiről később mondták el: ő is a megzsaroltak/leleplezettek között van. Távozik is posztjáról hamarosan. De nem a szexfelvétel miatt, hanem mert a közelgő választáson már nem a többségi párttal együtt indul. Lehet, hogy a nagy kormányzó párt is benne van az ügyben? Egyébként a grúz média nem közölte, kik a megzsaroltak. Az ügyben tettesként megvádolt és letartóztatott két férfi nevét, korábbi titkosszolgálati beosztását viszont közzétették. Egyetlen személy, egy tévés újságíró állt ki a nyilvánosság elé. „Én Inga Grigolia nő, anya és barátnő vagyok. Van egy nagyszerű pasasom, akivel lefekszünk, s ezt életem végéig akarom folytatni. Azoknak, akik fenyegetnek, azt követelik, hogy hagyjam el hazámat, azt üzenem, hogy harcolni fogok a magam és mások jogaiért. Mindent megteszek, hogy a felvételeket terjesztők hosszú évekre börtönbe jussanak.”

 

A zsarolás Ingánál nem jött be. A grúzok magukat konzervatívnak mondják. Szakadék húzódik a nyugatias városi elit és a társadalom többsége között. A házasságtörés persze nem az elit kiváltsága, de a titkosszolgálatok csak potenciálisan megzsarolható egyedeket filmeznek. Mert az kifizetődhet valamikor. A demokráciában cserélődnek a hatalom birtokosai, ezért a megfigyelőknek érdekük, hogy a lehető legszélesebb spektrum ­félrelépéseit rögzítsék. Ami hatékony módszere lehet a politikai leszámolásoknak akár pártokon belül, akár a politikai versenytársakra alkalmazva.

Egy másik vetülete az ügynek a posztszovjet térség mély hagyománytiszteletére utal. Úgy látszik, hogy az Oroszországgal konfliktusban álló országban is élnek a csekista hagyományok. A tankönyvek, módszertani útmutatók sem változtak. Ezzel zsaroltak Oroszországban nemrég egy ellenzéki politikust, aki jobb belátásra is tért. Hasonló eszközöket vetettek be magyar diplomaták ellen Belaruszban.

A lejáratás, a zsarolás, a bekerítés módszere persze nem szovjet/orosz specialitás. De a látszat szerint ott szeretik, és szívesen alkalmazzák ma is. Egy biztos, ha a grúzok a következő kampányban politikusaikat nézik a tévében, kevéssé figyelnek az érvekre. Azt latolgatják, hogy ez éppen kivel és hogyan?

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.