galéria megtekintése

Politikai siketek

9 komment


Danó Anna

Tíz nap sem kellett, és elültek a hullámai annak a hírnek, mely szerint a kórházi ellátásra szorulók több mint fele olyan helyre kerül, ahol a gyógyításához nincsenek meg az előírt feltételek. Mindezt az a hivatal mondta ki (belső, szakmai fórumokon), amelynek ­éppen az lenne a dolga, hogy ellenőrizze, biztonságos-e az egészségügy.

Látszólag mindenki napirendre tért a dolog felett anélkül, hogy intézkedést követelve rázta volna a minisztérium kapuját vagy az államtitkár asztalát. Az érdemi reakció a tárcától is elmaradt. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár tett egy megjegyzést, miszerint torz a szabály, nem kell figyelembe venni, egyébként is túlzottak a kiszivárgott ÁNTSZ-jelentés adatai. ­Ennyi, kész.

A visszhangtalanságnak, az elhallgatásnak van múltja az ágazatban: öt évvel ezelőtt, amikor a rezidensek a Betegbiztonsag.hu oldalon publikáltak egy térképet arról, hogy egy többnapos ünnep alatt az ország mely kórházaiban nem lesz ügyeletben szakorvos, csak rezidens, még felháborodni sem volt ideje az országnak, már leverték a beszélőket. Illetéktelenül jutottak az adatokhoz, mondták arra, hogy a rezidensek beküldték a sürgősségi osztályokról az ügyeleti beosztást. A helyzet maradt a régi.

 

Hasonló közöny fogadta azt is, amikor nyilvánosságra került, hogy egyik évről a másikra két és félszeresére nőtt a súlyos bélfertőzések száma a hazai kórházakban, és 2012-ben már több mint ezren haltak meg emiatt. E betegség terjedése kézmosással megelőzhető. Csakhogy az intenzív osztályokon, a sürgősségi ellátóhelyeken a szükséges kézfertőtlenítések csupán 40-60 százaléka történik meg. Amikor pedig Garai István Levente (MSZP) képviselő az Országgyűlésben arról érdeklődött a tárca képviselőjétől, miként lehetséges az, hogy 2010 és 2012 között kétszeresére nőtt a halálos kórházi fertőzések száma, azt a választ kapta Doncsev Andrástól, az Emmi parlamenti államtitkáról: nem a helyzet rossz, hanem az adatok. S azokat el is tüntették egy időre a szakhatóság oldalairól.

Mindeközben az ellátás minőségét garantáló intézményeket felszámolták vagy szüneteltetik. Cserébe 2013 végén megalakították az Országos Betegjogi Központot, amely azóta is csak a helyét, hangját keresi. Az állam nem kívánja ugyanis, hogy a saját intézményei rámutassanak az önmaga által elkövetett hibákra. A király nem akarja hallani, hogy meztelen, így hiába is van jogszabály arra, hogy milyen minimális feltételeket (eszközöket, orvosokat, ápolónőket) kellene biztosítani az intézményekben a gyógyításhoz, ezek betartását nem ellenőrzi az erre hivatott állami szolgálat. A tisztiorvos ki is mondta: tudják, hogy nincsenek meg a minimális feltélek, ezért nem is ellenőrzik ezeket.

Az állam nem tudja, nem akarja kimondani és kimondatni, hogy nagyon nagy a baj.

S ha mások mondják, nem hajlandó meghallani.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.