Az írás a Népszabadság
2015. 10. 21. számában
jelent meg.
Ha Orbán Viktor és népmesei hősként bemutatkozó társai mai címlapképünkre tekintenek, nyilván fölöttébb elégedettek lesznek, elvégre megállították az úgynevezett népvándorlást. Heroikus küzdelemmel sikerült ezeket a gyerekeket a sárba, a hidegbe, pokróc alá küldeniük.
 |
| Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Figyelemreméltó politikai teljesítmény, ami miatt okkal tekintünk világpolitikai tényezőként a miniszterelnökünkre.
Hiszen tényleg az.
Szimbolikus alakja a csoportnak, amelynek tagjai osztoznak a részvétlenség dicsőségén. A magyar állam már kérdés nélkül utasít el lényegében minden menedékkérelmet, nem oltalmaz senkit. Jöhet bárki a háborúból, végezhették ki apját, anyját, árvulhatott el mocskos martalócok gonoszsága miatt, nincs esélye, hogy Magyarország megszánja. A Szijjártó-korszakban a magyar külpolitika szolidárisabb a Fodrászok Világszövetségével, mint a megszomorított szírekkel, háborús menekültekkel.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy a korábban nagyhangú humanistaként bemutatkozó szomszédaink tanulnak a magyar iskolából. Pingpongoznak emberekkel, kényszerítenek gyalázatos körülmények közé gyerekeket, anyákat.
Nincs mentségünk arra, ami ma Európa közepén az ideérkezőkkel történik. Mert akik most ott kuporognak a pokrócok alatt, nem tudják a munkánkat elvenni, ma nem tudnak szociális segélyt kapni. Sőt, még ki is lehet utasítani őket.
Minderről lehet beszélni, minden lehet a történet vége. Csak az elejéről nem vitázhatunk: meg kell őket menteni.
