galéria megtekintése

Pofozógép

5 komment


Lencsés Károly

Nevetségessé vált a TEK – a BBC minősítette így a terrorelhárítók akcióját, amelynek során négy, a hadtörténet iránt az átlagosnál nagyobb érdeklődést mutató fiatalt fogtak el. Azóta kiderült, legfeljebb azt lehet a terhükre róni, hogy második világháborús fegyvereket, robbanóanyagokat gyűjtögettek, ami kétségkívül nem veszélytelen hobbi. Bombalaborról meg nemzetközi vonatkozásról beszélni viszont kár volt.

Hogyan higgyünk akár a TEK-nek is legközelebb? S általában is: miért higgyünk el bármit abból, amit a hatalom üzen nekünk? Nézzük csak a szerdai napot, amikor mindjárt két ügyben derült ki, hogy vélhetően átvertek minket. Az állami földekért felelős államtitkár például azt állította korábban, hogy a kishantosi – azóta tönkretett – mintagazdaság elmaradt a bérleti díjakkal, tehát megkárosította az államot, s olyan fejlesztéseket vállalt, amelyeket soha nem teljesített. Szerdától jogerős bírói ítélet mondja ki, hogy ebből egy szó sem igaz.

Hűtlen kezelés, bűnpártolás és okirat-hamisítás volt a vád Magyarország volt moszkvai nagykövete és hat társa ellen, mert – állítólag egymással összejátszva – bagóért elkótyavetyélték a magyar kereskedelmi képviselet volt székházát. Ugyancsak szerdán itt is felmentő ítélet született. Igaz, nem jogerős.

 

Azt is sokszor elmagyarázták nekünk, hogy a paksi bővítés körül minden rendben. Aki pedig ellene kampányol, mindjárt a rezsicsökkentés ellen harcol – volt szíves tudomásunkra hozni Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A beruházás különben is, köszöni, jól van. Legalábbis Lázár szerint. Amúgy meg tudja a fene.

Brüsszel mindenesetre vizsgálódik – jelentették be a napokban –, nem ütközik-e az uniós szabályokba, hogy Magyarország jó ideje legnagyobb beruházása kapcsán fel sem vetődött a pályáztatás gondolata. Gyanús az uniónak. Majd jött az újabb kellemetlenség: az is kérdéses, nincs-e a beruházás mögött tiltott állami támogatás, mert odakint is feltűnt, hogy piaci alapon a projekt nem működhet.

Lehet persze mondani, hogy az Európai Bizottság megint ránk támadt. És a hazai bíróságok? Annyi olyan ügy van már, amely alkalmas a kormány és politikusai, az állami szervek – beleértve az Alkotmánybíróságot és büntető igazságszolgáltatást is – hitelességének megingatására, hogy kézlegyintéssel nem lehet elintézni a dolgot.

Például a 2010-ben ígért elszámoltatás jegyében indult különben nem túl sok büntetőeljárás zömében kiderült, hogy nem az vagy nem úgy történt, esetleg semmi nem történt. Nemzetközi ­fórumok pedig alkotmánybírósági döntéseket írtak felül – lásd trafikmutyi és nyerőgéppiac –, nemegyszer brüsszeli nyomásra kényszerül visszakozni a kormány. Amelynek bizalmi embereit korrupciógyanús ügyek miatt kitiltották az Egyesült Államokból.

A hatalom sorozatban fut bele a pofonokba. És ez addig vélhetően így is marad, amíg elég sokan elhiszik, azokat a pofonokat ­tulajdonképpen nem kapjuk, hanem mi adjuk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.