galéria megtekintése

Percek és percemberek

6 komment

Herényi Károly

Lassan megbolondul a világ. Az „élj a mának!„, „amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra!” jellegű, a fogyasztói társadalomtudatot erősítő idiotizmusok elérték a politika világát, és a közéletben is hegemóniára törnek. Újabban a politika nem a közjót szolgálja, hanem a pillanatot. Minden percet uralni akar. Perceket pedig csak percemberek képesek uralni. A szörnyű párizsi merényletsorozat is – ilyen perc. A menekültügy európai megítélésének változása a percemberek uralmának erősödését példázza. Társadalmi méretekben és gyorsan nő Európában az elutasítás, amit majd a rasszizmus követ.

Az idegenellenesség erősödése két forrásból táplálkozik. Egyrészt a félelemből, hogy az idegenek valaminket elveszik. Munkánkat, kenyerünket, kultúránkat, biztonságunkat, életterünket, jövőnket, kereszténységünket stb. Másrészt a félelemből az ismeretlentől, ami akár indokolt is lehetne, ha nem létezne hatásos ellenszere. A tudás. Az ismeretlen megismerése. Ami a mai világban nem olyan nehéz.

A menekültügy az Európai Unió állatorvosi lova. A kelet-európai politikusgarnitúra kétarcúságával, a nyugat-európai politikusok jámborságával. Az EU-t ma Merkel, ­Juncker és Tusk tartja össze. A többieknek lassan kezd elegük lenni. Egyre nehezebben tűrik az idegenellenesség terjedését hazájukban, a szalonképtelen szélsőségesek erősödését Európában. Mintha Euró­pa normális fele kezdené feladni. De mit is? A kultúráját, a kulturáltságát. Ami képessé tesz minket a legnehezebb feladatok emberséges megoldására. Európától ezt a képességet, a kultúráját nem a menekültek áradata veszi el, hanem saját, állandóan harcot hirdető békétlenkedői. Kik is ők? Elsősorban a nemzetállamok hirdetői. Akik úgy kívánják országukban hatalmukat véglegesíteni, hogy nemzetüket Európa ellen hangolják, s a haza megmentőjének szerepétől várják megdicsőülésüket és majdan megkoronázásukat.

 

A menekültek özöne, a mai népvándorlás megatrend. Alig befolyásolható. Az egykori kolonializmus, a gyarmati világ éppúgy benne van, mint Erdogan a maga Törökországával, az ottani választásokkal, az EU pedig azzal, hogy Törökországot magára hagyta a maga kétmillió menekültjével.

Marabu

Az első fontos felismerés az, hogy a menekültáradat megállíthatatlan. Egyelőre. Messze még a ­szíriai béke. Két végkifejlet lehetséges. Az első – ma kevéssé reálisnak látszó – az, hogy Szíria és az arab világ megbékél, ahogy a második világháború után Európa is meg tudott békülni. Gondoljunk csak Adenauerre és Schumanra, a német–francia kiegyezésre, a vas- és szénegyezségre, ami a Közös Piac, majd az Európai Unió előképe volt. Ha így lesz, a szíriai menekültek döntő többsége haza fog térni a hazáját újjáépíteni. Damaszkusz a háború kitöréséig a világ egyik legszebb és leggazdagabb városa volt.
Kerítésekkel az emberáradatot megállítani nem, legfeljebb terelni lehet.

A második verzió az, hogy nincs belátható időn belül arab béke. A menekültek maradnak és letelepednek itt Európában. Ha így lesz, nem integrálni kell őket, pláne nem erőszakkal, hanem befogadót és menekültet megtanítani, felkészíteni, alkalmassá tenni a tartós, konfliktusmentes együttélésre. Nem egyszerű, de nem is lehetetlen. A siker első feltétele az őszinte politikai szándék. Ha ez megvan, minden megvan. Erre alapulhat az oktatásfejlesztés, aminek célja egymás kultúrájának, vallásának minél alaposabb megismerése. Ez az új tudás képes oszlatni a gyanakodást, a félelmet, a gyűlöletet. Ez az egyedüli keresztény és az európai kultúrához méltó megoldás. Megtanítani a népeket az együttélésre, egymás tiszteletére, megbecsülésére. Másokat becsülni csak az tud, aki magát is becsüli. Aki másokat megvet, magát is megveti, és attól retteg, hogy öngyűlölete egyszer napvilágra kerül.

Európa jövője azon múlik, hogy a merkeli gondolat vagy az örök békétlenkedők öncéljai veszik-e be Euró­pát. Ma Merkel, Juncker, Tusk és Ferenc pápa az európai kultúra képviselői és védelmezői. A békétlenkedők az ellenségei. Az európai kultúrát nem a menekültektől, hanem Európa szélsőségeseitől kell megvédeni. A kereszténységet pedig nem az iszlámtól, hanem saját gyengeségétől, az egyház hitelének tartós elveszítésétől kell óvó szívvel félteni.

Kultúrát harccal megvédeni nem lehet. A harcnak és a háborúnak nincsen kultúrája, csak gyilkos céljai. Hatalom, pénz, befolyás, terület stb. A kultúra képes megvédeni, sőt meggyógyítani önmagát. Aki az európai kultúra védelmében harcot hirdet, hamis úton jár. A kultúra akkor egészséges és életképes, ha családi, kisközösségi és társadalmi méretekben a jóakaratot, a jó szándékot és a jó cselekedetet jutalmazza. Jogrendsze­rében és erkölcseiben. Ahogy Jókai Az arany emberben Tímár Mihállyal kimondatja: olyan világ kívánatos, ahol mindenkinek megéri jónak lenni. Euró­pa békés és boldog jövőjét csak saját kultúrája garantálhatja. Ne hagyjuk, hogy Euró­pa békétlenkedői félrevezessenek minket, és a kultúra védelme ürügyén szétrombolják azt, mert akkor tényleg vége a vén Európának.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.