galéria megtekintése

Pénz a visszatelepülésért

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 14. számában
jelent meg.


Szilvássy József
Népszabadság

A cseh kabinet Re-Turn projektjéből példát merítve, Robert Fico kormánya legalább egy kicsit kidugta a fejét ama bizonyos homokból, és már jóval visszafogottabban szajkózza azt a számunkra is ismerős mesét, miszerint a fiatalok többsége kalandvágyból távozik külföldre, ahonnan majd idővel többlettudással tér haza.

A pozsonyi kormány alighanem a szakértők figyelmeztetésére váltott hangnemet, akik szerint ha továbbra is évente mintegy 50 ezer fiatal távozik az országból, és nem változnak a demográfiai adatok sem, akkor Szlovákiában 2050 körül, esetleg hamarabb is, 35 százalékra emelkedik a lakosságon belül a 62 éven felüliek száma, az állam pedig fizetésképtelenné válik. A jelzett időpont Fico politikai szemüvegén keresztül nézve viszonylag messze van, a jövő márciusi választások azonban rohamosan közelednek. A szlovák miniszterelnök pedig okulva a tavalyi államfőválasztáson elszenvedett nagy vereségből, kormányával cselekvésre szánta el magát. Igaz, jóval gálánsabb volt Prágánál, amely több mint félmillió forintnak megfelelő (újra)letelepedési segélyt, indokolt esetben pedig egy évig még ingyenes szállást is ígér a hazatérőknek. Fico tízezer euróval (körülbelül hárommillió forinttal) csábítaná vissza a nyugati országokba költözött diplomás szlovákiai polgárokat.

Aligha hiszi el, hogy ezzel a mézesmadzaggal megindul a visszatelepültek áradata. Oktatásügyi minisztere már annak is örülne, ha évente legalább ötvenen élnének ezzel a lehetőséggel, és kissé csökkenne az agyelszívás mértéke. Borítékolni lehet, hogy ez a szerény várakozása sem teljesül. A felajánlott összeg a nyugati béreket ismerve egyáltalán nem megrendítő, ráadásul a súlyos hazai társadalmi jelenségek taszító hatása összehasonlíthatatlanul erősebb. Csekély vigasz számára, hogy nemcsak Szlovákiában, hanem Bulgáriától kezdve, térségünkön és Lengyelországon át a balti államokig szembesülnek ugyanezekkel a súlyos gondokkal. Rengeteg munkaképes ember, köztük egyre több diplomás fiatal távozik a szülőföldjéről. Minden számottevő felmérés tanulságai azonosak: az elvándorlók megcsömörlöttek a hazai viszonyoktól, a korrupciótól, a kilátástalanságtól, főleg a fiatalokat sújtó munkanélküliségtől. Távlati béremeléseket ígérgető szirénhangokkal, de még hazafias szólamokkal sem lehet évről évre növekvő többségüket otthon tartani. És különpénzzel, kampányeuróval sem visszacsábítani.

 

Robert Fico – miként számos kelet-közép-európai populista kollégája – nem sokat törődik ezekkel a tényekkel, hiszen leginkább politikai lózungokkal mímeli még e helyzet tüneti kezelését is. Nyilvánvalóan neki is csak egy a fontos: megőrizni a hatalmát, kényelmes parlamenti többségét. Ennek érdekében, ugyancsak összekacsintva a honi szélsőségesekkel, nagy hangon ellenzi a minimális mértékű menekültkvótát, fittyet hányva arra is, hogy így aztán még hamarabb kiürülhet a munkaerőpiac. Nyilván az a tudat nyugtatja, hogy jövő márciusig, a legközelebbi voksolásokig ez nem történhet meg.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.