galéria megtekintése

Patyi ünnepe

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 05. számában
jelent meg.


Lencsés Károly
Népszabadság

Sajátosan értékelte a 2014-es parlamenti választást a Nemzeti Választási Bizottság elnöke. Szerinte az a demokrácia ünnepe volt, mert a többes ajánlás lehetőségével a jogalkotó „dinamizálni” tudta a választást. Minden korábbinál népesebb volt a mezőny, tizennyolc párt állított országos listát. Patyi Andrást ez örömmel tölti el, mert így többen szólíthatták meg a választókat.

A pluralizmus a jogállam fontos eleme – hangoztatta. Amiben igaza van, mert a sokszínűség a demokrácia egyik kétségbevonhatatlan alapértéke. Csakhogy a posztját kizárólag a Fidesz támogatásával elnyert elnök farkasvakságban szenved. A tavaly debütált új választási rendszer ugyanis több sebből vérzik, amit nem látott meg.

Pedig bizonyára az ő figyelmét sem kerülte el, hogy az „ünnepre” ördögien manipulált szabályok alapján készülhettünk. Ennek része volt a többes ajánlás, amely valóban megkönnyítette a kisebb pártok indulását. Ez persze nem annyira a választás „dinamizálását”, inkább a bizonytalanok összezavarását szolgálta: ha jó sok párt van az ellenzéki oldalon, mert ilyenkor természetesen ott van, azzal megoszthatják a szavazatokat, s a Fidesz viszonylag kisebb támogatottság mellett is fölényesen győzhet. Ez történt.

 

A többes ajánlás visszaélések sorát tette lehetővé, hiszen a pártok a kitöltött ajánlóíveket egymás között bátran csereberélhették, és a személyi adatok birtokában könnyen állíthattak elő további íveket. Azokon már saját támogatóikként tüntethettek fel olyan embereket, akik az adott politikai szervezetről esetleg nem is hallottak. A választási bizottság pedig megtette azt a szívességet, hogy kimondta: az aláírások hitelességének ellenőrzése nem feladata. Tehát a nyilvánvaló csalásokra sem derült fény.

A „dinamizálásnak” része volt az is, hogy az országos listát állító szervezeteknek 150-től hatszázmillióig terjedő állami támogatást ígértek. Ettől azoknak is megjött a kedvük, akik egyébként vélhetően nem indultak volna. Megjelentek a kamupártok. Nekik eszük ágában sem volt megszólítani a választókat, hiszen az országos listát állító tizennyolc szervezet többsége nem hirdetett programot, és a támogatásból a kampányra sem sokat költött.

Tucatnyi olyan szerveződés volt, amely az országos listán kevesebb szavazatot szerzett, mint ahányan az ajánlóívüket állítólag aláírták. A kamupártokat ráadásul csaknem kétmilliárdra büntették, mert nem számoltak el az ajánlóívekkel (a bírság behajthatatlan), és általában a két százalék alatt teljesítő egyéni jelöltjeik sem számoltak el hiánytalanul az egymilliós kampánytámogatással. Az elnök minderről hallgat.

Meg arról is, hogy az EBESZ aggályait fejezte ki például a választókerületek határainak önkényes átrajzolása, a győztes egyéni jelölteknek jóváírt töredékszavazatok és a kormánypártokat egyoldalúan támogató állami propaganda miatt. A választási rendszer manipulációja nélkül pedig ma nincs fideszes kétharmad.

De lett. Patyi szerint ez a demokrácia ünnepe.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.