Papírforma

A Dunára néző kényelmes képviselői irodákból nehéz ellátni az ország legszegényebb vidékére, s bekukkantani egy vizsolyi ház ablakán. Nem kell, hogy putri legyen, akad ott ház takaros rendben, virágzó muskátlival, konyhakerttel. Tán még Hegedűs Zsuzsa malacaiból is jutott ide, aztán vagy felnevelték őket, vagy megették. Ki mennyire volt éhes.

Ezen a vidéken jobbára semmilyen vállalkozás nincs, nemhogy iparűzési adót nem utal ide senki, de még a szemétdíjat is a polgármesteri hivatal fizeti. Akinek kenyérre nem jut, azt nem érdekli, hánykor jön kedden a kukásautó, behajtani úgyse tudják rajta a hátralékot, mert nincs miből. Jöhetne a végrehajtó, egy hokedlit is alig tudna lefoglalni.

Az ilyen falvakat nem a törvény működteti, hanem a polgármester. Ha van szíve és helyén van az esze, akkor tudja, mikor, kinek, mennyit és mit kell adni, hogy másnap is elinduljon valahogy az élet. S közben reméli: lesz egyszer egy jobb rendszer, amely nem a túlélésről, hanem az élésről szól, s hogy az elfeledett vidék fellendítése nem csak a kampány négy hetében téma.

Aztán ez a jövőt álmodó polgármester – mint amilyen például a vizsolyi – arra eszmél, hogy a választási eredmények szerint senki nem akart itt igazi változást. Az emberek elhitték, hogy jó ez nekik, szó szerint megvették őket kilós kenyerekkel, hisz mással nem lehetett: a rezsicsökkentésből épp ők, a pet-palackokkal fűtők semmit sem éreznek.

A polgármester levonta a tanulságot: ha ez kell, azt adja, amit a törvény megszab, se többet, se kevesebbet, lássák, milyen az élet, ahogy a Duna-partról irányítják.

Nem jó döntés. Van úgy, hogy már nincs jó döntés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.