A legapróbb részletekig működik minden – ez az első benyomás a Hungaroringen. Ám ez csak addig imponáló, míg ki nem derül, hogy a minden elemében az emberek közötti hierarchiára építő rendezvényen egyetlen rendező elv létezik: a pénz. A kassza kulcsa egy 84 éves milliárdos kezében van, aki tavaly százmillió dollárt fizetett ki azért, hogy egy müncheni bíróság ne mondja ki bűnösnek vesztegetésért. A hírek szerint négy év alatt csak a magyar állam ad Bernie Ecclestone-nak ennyi pénzt azért, hogy Mogyoródra elhozza a vándorcirkuszát.
Ecclestone nem néz mást, mint a profitot, és ez kisugárzik az egész produktumra. Így az alkalmi fizető szurkolónak jut a legkevesebb a hozzáférésből. Neki már a kijutás is nehéz, a helyszínen hosszú gyalogúton baktat dombról le és dombra fel a rekkenő hőségben, és ha megszomjazik, ezer forintért vehet egyetlen pohár sört. Közben látni alig van mit. Ha valami nem látható sem a 30 ezer forintért egy hétvégére megváltható legolcsóbb tribünről, sem a legdrágább helyről, akkor ez az, ami még sportértékű ebben a cirkuszban, és ami olyan izgalmassá tette a vasárnapi versenyt.
Nem csoda, hogy szép sorban elkopnak a klasszikus európai nagydíjak. Idén se német, se francia versenyt nem szerveznek. Ezeken a helyeken volt korábban olyan viszonylag jól kereső munkásréteg, amely szerette a motorsport romantikáját, a veszélyt, a benzingőzt és a fülsüketítő motorok zaját. Lelkesedtek egy-egy nyersebb versenyzőért, aki különösen könyörtelenül bánt konkurenciával, autóval és önmagával. Ezt a közönséget azonban ki is kéne szolgálni megfizethető jegyekkel, ingyenes kísérőprogramokkal, a kényelmével is törődő szervezéssel – akár a szponzorok píárrészlegeinek kárára is.
