A fenti választ miniszterelnökünk adta nemrég egy reggeli tévéinterjú során hozzá intézett kérdésre: lesz-e hely az egyébként elégedett és újabb beruházásokat fontolgató nyugati nagyvállalat számára, hogy felépítse újabb termelőkapacitását. Jellemző válasz. Pedig már az Alkotmánybíróságnak is elege lett abból, amit a felbecsülhetetlen értékű hortobágyi pusztával művelnek már jó ideje – a természet és a helyi gazdálkodók kárára. Legutóbb a bíróság egyértelműen jogtalannak minősítette a Kishantos 452 hektárján több mint két évtizedes kitartó, elkötelezett, szakszerű munkával, nemzetközi közreműködéssel létrehozott biogazdaság tönkretételét is, amihez a kormány asszisztált.
Miközben a kormányzat központi apparátusához is eljutott az a tájékoztató-javaslattevő írás, amelyből megtudhatták, hogy milyen hatalmas lehetőségektől fosztják meg az országot. Hogy Olaszországban a biogazdálkodással hasznosított földterület már a múlt évben jócskán meghaladta az egymillió hektárt, a vegyszerszegény élelmiszer-ipari termékek kivitele pedig az egymilliárd eurót. Jelzésértékű, hogy Németországban a biogazdaságok által hasznosított, szintén 1 millió hektár fölött járó földterület már meghaladja a megművelt földalap 6 százalékát, az ilyen gazdaságok aránya pedig több mint 8 százalék a mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozások körében. Ők az átlagosnál sokkal nagyobb értéket tudnak létrehozni a rendelkezésükre álló földterületen, s hatékonyan járulnak hozzá a lakosság egészségi állapotának javulásához.
Ám miniszterelnökünk szerint nem erre van „előre”, hanem a jelentős mértékben primitív munkára alapozott „újraiparosítás” és az atomenergia (szakmai és gazdasági megfontolásokat semmibe vevő) hasznosítása felé.
