Amikor megjelent a magyar politika színpadán egy olyan tekintélyes tömeg, amely egységesen, eredetien és eredményesen követelte, hogy hagyják békén a fogyasztási-netezési szokásait, sokan azon kezdtek el gondolkodni, hogy akkor hogy lesz majd ebből igazi ellenzék, és kiből válhat valódi ellenzéki vezető, Nemorbán Nemviktor 2018-ra.
Mert, és ez realista érv, ezt a kormányt le kell váltani, a választásokon meg, ugye, annak idején majd pártok indulnak. Egyetlen valódi politikai esemény van tehát a széles föld kerekén a realisták szerint, a négyévenkénti parlamenti választás. Úgyhogy édes ez a tarka, heterogén tömeg, de a lényeg nem a netadó, nem a következő éveink minősége, hanem – 2014 őszén, alig két héttel a legutóbbi választás után – 2018.
Hogy addig mi lesz, kit érdekel. A realistákat, úgy fest, nem köti le, hogy az akaratát világosan és erősen artikuláló tömeg képes volt arra, hogy megfékezze a hatalom terjeszkedését, hogy megvédje tőle magát. A hivatalos ellenzék és a demokrácia intézményrendszere erre sajnos még nem volt képes a Nemzeti Együttműködés Rendszerének fennállása óta.
