Ne becsüljük le az ösztönöket! Legközelebbi rokonaink, a bájos csimpánzok rendszeresen járőröznek vadászterületük határain, és ha a családon kívüli fajtársaikra bukkannak, széttépik. Nem azért, mert éhesek, csak gyűlölik a konkurenciát. A Homo sapiens évmilliók alatt odáig fejlődött, hogy nem feltétlenül tépi szét idegen fajtársait. Néha még mindig kitör belőle a vadállat, de az esetek többségében már képes a hűvös számításra: ha nem jár jól az együttműködéssel, hogyan tud a lehető legkisebb kárral megszabadulni a jövevénytől.
Újabb csavar a történetben a politika. Lehet, hogy a politikusok tudják, milyen hosszú távú haszonnal járna az idegen kultúrák képviselőinek beengedése, ám kénytelenek figyelembe venni a társadalom ősi ösztöneit. Láttunk már ilyet. IV. Béla például a tatár fenyegetés hírére 1239-ben letelepített negyvenezer kunt. Remek katonák voltak, ám nomád pogányok, úgyhogy még mielőtt a tatár ideért volna, a zászlósurak megölték vezérüket, Kötönyt, mire a kunok a közös ellenséget messze elkerülve kivonultak az országból. Jól járt ezzel Magyarország?
Európa lakossága öregszik, szüksége lenne fiatal, ambiciózus betelepülőkre. De Európa gazdag, és nem akar osztozni azon, amije van. Még akkor se, ha ez a vagyon részben évszázadokkal ezelőtt, a most betelepülni vágyók felmenőinek kifosztásával alapozódott is meg. Hiába tudjuk, hogy évente néhány százezer bevándorló nem verné szét társadalmainkat, és hiába kéne a munkáskéz. Éppen válság után vagyunk, Spanyolországban például az emberek csaknem egynegyede még mindig munkanélküli, nekik hiába mondjuk, hogy húsz év múlva minden másképp fest majd.