galéria megtekintése

Ösztön és ész

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 25. számában
jelent meg.


Horváth Gábor
Népszabadság

Ne becsüljük le az ösztönöket! Legközelebbi rokonaink, a bájos csimpánzok rendszeresen járőröznek vadászterületük határain, és ha a családon kívüli fajtársaikra bukkannak, széttépik. Nem azért, mert éhesek, csak gyűlölik a konkurenciát. A Homo sapiens évmilliók alatt odáig fejlődött, hogy nem feltétlenül tépi szét idegen fajtársait. Néha még mindig kitör belőle a vadállat, de az esetek többségében már képes a hűvös számításra: ha nem jár jól az együttműködéssel, hogyan tud a lehető legkisebb kárral megszabadulni a jövevénytől.

Újabb csavar a történetben a politika. Lehet, hogy a politikusok tudják, milyen hosszú távú haszonnal járna az idegen kultúrák képviselőinek beengedése, ám kénytelenek figyelembe venni a társadalom ősi ösztöneit. Láttunk már ilyet. IV. Béla például a tatár fenyegetés hírére 1239-ben letelepített negyvenezer kunt. Remek katonák voltak, ám nomád pogányok, úgyhogy még mielőtt a tatár ideért volna, a zászlósurak megölték vezérüket, Kötönyt, mire a kunok a közös ellenséget messze elkerülve kivonultak az országból. Jól járt ezzel Magyarország?

Európa lakossága öregszik, szüksége lenne fiatal, ambiciózus betelepülőkre. De Európa gazdag, és nem akar osztozni azon, amije van. Még akkor se, ha ez a vagyon részben évszázadokkal ezelőtt, a most betelepülni vágyók felmenőinek kifosztásával alapozódott is meg. Hiába tudjuk, hogy évente néhány százezer bevándorló nem verné szét társadalmainkat, és hiába kéne a munkáskéz. Éppen válság után vagyunk, Spanyolországban például az emberek csaknem egynegyede még mindig munkanélküli, nekik hiába mondjuk, hogy húsz év múlva minden másképp fest majd.

 

A keresztény könyörületesség is csak arra elég, hogy ne hagyjuk a tengerbe fulladni az embercsempészek áldozatait. (Éppen most még arra se.) Odáig már nem terjed ki, hogy közösen legalább valamelyest nagyvonalú megoldást keressünk az alapproblémára. Amit mellesleg részben éppen mi okoztunk a többi közt a gyarmatosítással, a határok összevissza rajzolgatásával, a világkereskedelem erőn alapuló megszervezésével. Néha odadobunk némi halat az éhezőknek, de nem adunk nekik hálót, hogy halászhassanak. Ha van hálójuk, és jó halászok, nem vesszük meg a halukat.

Minden párhuzam mindig sántít, de az Egyesült Államok jelentős részben éppen annak köszönheti saját sikerét, hogy folyamatosan (és rendezetten) fogadja a bevándorlókat. Ott sem egyszerű kezelni a lakosság ösztönös elutasító reakcióját, ott is feszültséget okoz egy-egy váratlanul érkező hullám, a politikusok egy része ott is megpróbálja kihasználni a félelmeket és az idegenkedést. Az egyház ott is néha segít, néha nem. (A templomban németül éneklő pennsylvaniai telepeseket a XVIII. században katonasággal kellett megvédeni angolszász szomszédaiktól.)

Szóval a most csupán a Földközi-tenger hajózási biztonságára koncentráló Európa jobban igyekezhetne.Meg is engedheti magának, és jól is járna. Csak hát ehhez igazi vezetők kellenének, nem négy években gondolkodó politikusok.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.