Osztálysarc

Németországban topmenedzser vetette fel, hogy meg kellene adóztatni a robotokat, amelyek átveszik az emberek munkáját
az üzemekben. Fontos dologról beszélt.

Mert a technológiai forradalom hatalmas kihívást jelent minden ország számára. A fejlődés ütemét nem tudják követni a törvényhozók, komplett iparágak változnak meg egyik pillanatról a másikra, egész szektorok tűnhetnek el, ha különleges innovációk alapjaiban változtatják meg a termelési, szolgáltatási módokat.  

Ehhez társul, hogy az újdonságokkal előálló ötletgazdák, illetve cégeik agresszív marketinggel hódítanak. Azt üzenik, ők a jövő, ők szállítják azt, amire a fogyasztónak igénye van.

Ezért kulcskérdés, hogy az országok szellemi, politikai és gazdasági elitje elfogadja: a technológiai fejlődés nem cél önmagában. Az országok nem azért léteznek, hogy a gyárak nagyobb tempóban gyárthassák termékeiket, hanem azért, hogy minél több lakójuknak méltó életet teremtsenek.

Márpedig ha így van, akkor egyenként kell megnézni minden jelentős innovációt, hogy használ-e a társadalomnak. Például jó-e egy országnak, ha a multinacionális cég helyi egysége csökkentheti kiadásait, mert ember helyett robotot „alkalmaz”, így több profitot termel, többet tud fejlesztésre fordítani, hogy aztán hosszú távon több profitot termeljen. Esetleg annak árán, hogy közben pár ezer ember elveszíti az állását.

Minden országban mérlegelni kell, megéri-e ez a társadalomnak. Főként, ha komplett gazdasága olyan cégekre épül, amelyek technológiai újításokkal képesek lesznek kiváltani a termelésből az embereket.

Nincs annál nívótlanabb válasz erre, mint hogy az ipari forradalmat is túléltük. Részint azért, mert az elit mindig képes részvét nélkül tekinteni azokra, akik áldozatai a változásoknak. Részint azért, mert nem vethető össze a kortárs jelenségekkel a korábbi idők technológiai fejlődési üteme, a nemzetgazdaságok szerkezete, a politikai rendszerek karaktere, a szabadsághoz való viszony. Lehet tanmeséket mondani a géprombolókról, akik nem látták a jövőt, csak nem érdemes. Mert nem történelemórán vagyunk, hanem egy világban, ahol egymást követik olyan változások, amelyek kevesek jólétét növelik, miközben sokak létét veszélyeztetik.

Ez a technológiai forradalom a ma kérdése, amelyre nincs a tegnapnak válasza. A robotadó viszont ezt keresi.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.