Ha a közvélemény-kutatásokat nézzük, máris eldőlt, hogy az október 2-i kvótareferendumon a „kényszer-betelepítés” ellenzői győznek. Egyesek – de nem a kormány – szerint az is evidens, hogy nincs értelme olyasmiről konzultálni a választókkal, amiről ismert a véleményük (még ha a kérdés nem egyértelmű is). Talán lehet vitatkozni arról, hogy a referendumnak lehet-e egyáltalán jogkövetkezménye, viszont az Európai Bizottság legújabb áttelepítési keretprogramja jóformán okafogyottá teszi a népszavazást. Az Európai Bizottság immár nem erőlteti rá a tagországokra az EU-n kívüli országokból származó menekülteket, büntetés helyett pedig „bónuszt” – személyenként tízezer eurót – helyez kilátásba azon országok számára, amelyek önkéntesen mégis vállalják menekültek befogadását.
Miféle kényszer-betelepítésről lehet még szó? Mindazonáltal kevéssé valószínű, hogy a kormány letesz az egyébként eleve értelmetlen referendumáról. Az is nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a népszavazás érvényességéhez szüksége lesz a mintegy 259 ezer névjegyzékbe vett határon túli állampolgár szavazatára. A legtöbben közülük Erdélyben élnek, ahol ugyanolyan intenzív migránsellenes kampány zajlik, mint az anyaországban.
Először is az erdélyiek is megkapják a maguk adagját a kormány által terjesztett intézményesített pánikkeltésből a Románia legeldugottabb sarkába is eljutó magyarországi tévécsatornák útján. Azután az erdélyi médiumok az ingyenessé tett Magyar Távirati Iroda híreivel együtt átveszik a kormánypropaganda fogalmi kereteit is. A hatást bárki tapasztalhatja, aki Erdélybe látogat, vagy átfutja az internetes lapok kommentjeit. Persze kérdés, hogy eléggé élesnek érzik-e a helyzetet ahhoz, hogy elmenjenek leszavazni a „kényszer-betelepítést”.
