Alapvetően egyetértek Lakner Zoltán cikkével (Szétesik, ami nem tartozik össze, január 26.), és különösképp annak címével. A civilek és az ellenzéki politikusok között nagy a bizonytalanság, a „szétesettség". A 2014-es összefogásra és annak soványka eredményére a politikusok kudarcként gondolnak vissza, miközben a „balliberálisnak" nevezett közvélemény ismét belekényszerítené őket egy hasonló vállalkozásba. A civilek utálkoznak a profi politikusok láttán, de még nem fogalmazták meg, hogy a 2018-as választásokon mivel, kivel helyettesítenék őket. A szocialisták félnek markáns baloldali programot hirdetni Gyurcsányra és a liberálisokra tekintettel. Ez utóbbiak az MSZP kongresszusától, belső hatalmi harcaitól teszik függővé a további lépéseiket. A civilek pedig hol tudomást sem vesznek az ellenzéki pártokról, hol azért szidják őket, mert nem elég aktívak.
Én azt mondom, szakítani kellene a mindenáron való választási összefogás mantrájával. Legalábbis a következő másfél esztendőre. A demokratikus ellenzéki közvéleményben markánsan különböző elképzelések élnek olyan alapvető dolgokról, mint a lecsúszott iparvidékek megmentése, a külföldi nagytőke kezelése, az állami és szövetkezeti szektor támogatása, a szocialistáktól a Jobbikhoz átpártolt több százezer szavazó visszanyerése, az USA-hoz, az EU-hoz, illetve Oroszországhoz való stratégiai viszonyunk. A civilek, az én rokonszenvemre is számítva, ehhez nyilván hozzátennének olyan témákat, mint a marihuána fogyasztásának legalizálása, az ingyenes nethasználat, a kerékpáros közlekedés kiemelt fejlesztése. Ezekben a kérdésekben természetellenes lenne egy programba gyömöszölni a radikálisan különböző véleményeket.