„Azt kell megvizsgálni, hogy valóban van olyan jelenség, hogy valaki befolyást gyakorol a pályázatkiírásra” – mondta Lázár János komoly arccal a Kormányinfón, s mi is a röhögőgörcs leghalványabb jele nélkül rögzítjük: nem is értjük ezt a nekibuzdulást, hiszen a végeredmény nyilván nem, vagyis az, hogy nincs.
Ma, Magyarországon bárki befolyásolna bármilyen tendert?
Hogy cégekre írnának ki pályázatot?
Fölülről mondanák meg, hogy ma Jóska nyer, holnap meg Pista?
Nem, szerencsére mi nem ilyen országban élünk, hanem olyan országban, ahol minden übertranszparens. Gondoljanak csak bele: ha nem így lenne, akkor 2010 és 2014 között többségükben olyan újságcikkeket írtunk volna, amelyek szerint csak azt a tendert nem nyerték meg közeli Simicska-érdekeltségek, amelyen nem indultak el. Esetleg az utóbbi két és fél évben arról reportáltunk volna, mennyire szépen tolódnak a pénzügyi erőforrások a baráti Mészáros-cégekhez. Továbbá nyilván skiccelgettük volna azt is, mily módon koncentrálódik a tőke bizonyos területeken, úgy is mint: dohány-, szerencsejáték-, reklám-, média-, építőipar.
S miután mi valóban oly tiszta országban élünk, akárha skandináv testvérnemzet volnánk, sosem találkoztunk sűrű egymásután azzal a 20, jó, 30 névvel, amelyik (amelynek érdekeltsége) éppen megint, megint, megint, megint, megint és megint nyer. Ebből adódóan azt sem kellett sose megállapítanunk, hogy kis hazánkban új osztály, kvázi új arisztokrácia alakul. Miként azt sem volt szükséges gépbe ütnünk egyszer sem, hogy a ficsúroknak és/vagy bácsiknak annál is gyorsabban nő a vagyonuk, mint ahogy az esti mese alkalmával kimondjuk: abrakadabra.
Nem kell hát ez a vizsgálat – összegezhetünk tisztelt Lázár úr, kedves János szíves közlésére reflektálva.
Még a végén kiderülne valami.
