Lassan azért jó volna tudni, hogy olyan országban élek-e, amely intézményesítette a nettó nácizmust, a végpontilag kiirtásba ojtott zsidózást és cigányozást, a harmincas-negyvenes évek hangulatára hajazó permanens gyűlöletfolyamot és uszítást. Miként viszonylag rövid időn belül arról sem ártana információkkal bírni, hogy ennek az országnak a vezetősége tényleg csak hibának látja, ha a legbelsőbb köréhez tartozó ember – folytatólagosan elkövetett publicisztikai tevékenysége során – hétről hétre éppen e témakörökben fejti ki véletlennek aligha minősíthető, ellenben ideológiával vastagon áthatott gondolatait.
Ha Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök – felkészül: az Alkotmánybíróság és a Kúria elnöke – úgy gondolja, hogy az orgoványi erdős vagy a gáztaposós cigány gyerekes történetek afféle diákcsínyek csupán, akkor legyenek szívesek kiállni a tízmillió elé, s azt mondani: igen, én ezekkel mind egyetértek, következésképpen a vonatkozó kitüntetés is a legjobb helyre került.
Emellett tessenek szívesek deklarálni: igen, engem a legkisebb mértékben sem zavar, ha valaki a citált korszak legszélsőségesebb hangján szólal meg, a végkövetkeztetések is rendben vannak, emellett az is természetes, hogy jól odakönyökölünk barátunkhoz a szülinapi asztalra, hehehézni, hahaházni oly pompás vele.
