Ezt arra hivatkozva teszi, hogy az Iszlám Állammal szemben csak egyetlen hatékonyan fellépni képes erőt lát, a szíriai kormányerőket. Lehet, hogy Aszad is felelős a kialakult polgárháborús helyzetért, de ez – Moszkva szerint – mára másodlagossá vált, hiszen a fő ellenség az Iszlám Állam. Ennek szellemében az orosz elnök június végén fogadta Hamid Karzai korábbi afgán elnököt, és megvitatta vele a belső-ázsiai országban kialakult helyzetet, különös tekintettel az Iszlám Állam erősödő afganisztáni befolyására.
E találkozót követő napon pedig felhívta Barack Obamát, akivel megegyezett abban, hogy a két ország külügyminisztere különtalálkozón egyezteti álláspontját az Iszlám Állam ügyében. A megbeszélésre július végén sor is került. Eközben Putyin már pár nappal az amerikai elnökkel folytatott telefonbeszélgetése után hosszan tárgyalt mind a szír külügyminiszterrel, mind a török államfővel. Mindkét telefonbeszélgetés legfőbb tárgya az Iszlám Állam volt.
|
A Buk–1M rakétarendszer fölvonul egy nemzetközi katonai fórumon Moszkvában
Maxim Shemetov / Reuters |
Az orosz elnök a szíriai külügyminiszternek kifejtette, hogy Moszkva kész közreműködni abban, hogy „a terrorizmus elleni harcban érdekelt országok között konstruktív párbeszéd bontakozzék ki”. E nagyszabású terv részleteit Szergej Lavrov augusztus 3-án ismertette azon a háromoldalú találkozón, amelyet amerikai és szaúdi partnerével tartott. A felettébb ambiciózus kezdeményezés célja egy olyan koalíció kialakítása, amely egyesítené az Iszlám Állam ellen harcoló szíriai erőket és azok külső támogatóit.
Moszkva elképzelése szerint ez a koalíció az ENSZ felhatalmazása alapján lépne fel. A terv további részleteit – orosz sajtóhírek szerint – Putyin szeptember 28-án az ENSZ közgyűlésén készül ismertetni. A Szíriával kapcsolatos orosz magatartás aktivizálódását jelezte az is, hogy a háromoldalú külügyminiszteri találkozót követő napon az orosz légideszant-erők parancsnoka, Vlagyimir Samanov kijelentette, hogy kész az orosz deszantosokat Szíriában bevetni, ha erre vonatkozó politikai döntés születik.
Miután Samanov megnyilatkozása széles körű nemzetközi figyelmet keltett, és azt a gyanút ébresztette, hogy küszöbön áll valamilyen orosz katonai beavatkozás, a Kreml kénytelen volt visszakozni. Az elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov határozottan visszautasította azokat a feltételezéseket, amelyek az orosz erők szíriai bevetését valószínűsítették. „Ez eddig fel sem merült, és nincs is napirenden” – fogalmazott. Ennek ellentmondva, augusztus 23-án a világhálóra felkerült egy olyan felvétel, amely Latakiától északra folyó harcokról számolt be.
A felvételeken a legmodernebb BTR–82A típusú orosz páncélozott csapatszállító járműveket lehetett látni. Ez önmagában még nem bizonyította volna az orosz katonai részvételt. Ám az igen, hogy a felvételeken orosz vezényszavakat lehet hallani. Következésképpen joggal feltételezhető, hogy ezeket az eszközöket nem eladták a szír kormányerőknek, hanem orosz katonai személyzet működteti őket.
|
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter mutatja az utat a szír külügyminiszternek, Walid al-Muallemnek Moszkvában
Maxim Zmeyev / Reuters |
Azt az először izraeliek által felröppentett hírt, hogy Moszkva vadászgépek telepítését tervezné Damaszkusz közelében, az orosz elnöki szóvivő azonnal tagadta. Néhány nappal később azonban megint csak olyan információk láttak napvilágot, amelyekből joggal lehetett arra következtetni, hogy mégsem lehet alaptalan az izraeli közlés. A görög külügyminisztérium egy magát meg nem nevező forrása szerint Washington azzal a kéréssel kereste meg őket, hogy ne adjanak engedélyt a Szíriába tartó orosz katonai gépek átrepülésére.
A forrás azt is jelezte, hogy egyelőre nem született az ügyben döntés.Mindazonáltal az amerikai nyomásgyakorlás világossá tette, hogy Washington tisztában van az orosz tervekkel, és nem örül nekik. Utóbb az is kiderült, hogy Moszkva a görögországihoz hasonló engedélyhez szeretett volna jutni Bulgáriától is. Szófia azonban csak abban az esetben volt hajlandó a kérés teljesítésére, ha ellenőrizheti a gépek szállítmányát. Orosz részről ezt a feltételt nem fogadták el. Időközben az is nyilvánvalóvá vált, hogy Moszkvát különösebben nem lepte meg és nem is aggasztja a bolgár és a görög elutasítás.
Az orosz felsőház, a szövetségi tanács egyik szenátora a TASZSZ-nak nyilatkozva kijelentette, hogy „megmosolyogtató volt a görög elutasítás”, hiszen Moszkva az ukrajnai helyzet miatt egy ideje már egyébként sem a „nyugati útvonalat” használja, hanem Irán felől közelíti meg Szíriát. Mindebből – és az azóta is sorjázó hírekből – egyértelműen kiolvasható, hogy Moszkva a fegyverszállításokon túl immár nemcsak instruktorokkal és kiképzőtisztekkel hajlandó segíteni Aszad rendszerét, de kész közvetlenül is bekapcsolódni a harcokba.
Az azonban továbbra sem világos, hogy ez milyen formában és kik ellen történik majd meg. Az sem teljesen világos, hogy mindezt miért is teszi. Az azonban kétségtelen, hogy a Kreml álláspontja következetes. Moszkva a válság kialakulásának kezdetétől a kormányerőket támogatja. Ennek több oka is van. Egyrészt az, hogy a közel- és közép-keleti térségben – Iránon kívül – az Aszad-rendszer maradt az egyetlen Oroszországgal szövetséges hatalom.
Másrészt itt található Moszkva egyetlen FÁK-térségen kívüli katonai támaszpontja. Miután Putyin első elnöksége idején Oroszország bezárta kubai és vietnami bázisait, a tartuszi kikötő maradt meg egyedül az egykori szovjet belső periférián túli támaszpontként. Jelentősége a Szovjetunió felbomlását követően hosszú időn át meglehetősen csekély volt, ám párhuzamosan azzal, ahogy Moszkva fokozni kezdte földközi-tengeri aktivitását, újra fontossá vált. A Kreml nyilván úgy gondolja, hogy a támaszpont használata csak addig biztosított, ameddig az Aszad-rendszer fennáll.
Mégsem valószínű, hogy e két ok elég lett volna ahhoz, hogy Oroszország ilyen kockázatos manőverre – esetleges katonai beavatkozásra – szánja el magát. Ehhez alighanem két további körülmény meglétére is szükség volt. Egyrészt arra az erős orosz meggyőződésre, hogy az Aszad-rendszer fennállása biztosítja leginkább a Szíriától nem túl távol eső kaukázusi térség stabilitását. A Kreml úgy látja, hogy a rezsim összeomlása az eddigieknél is kaotikusabb helyzetet teremtene, már csak azért is, mert Moszkva szerint Aszad mérsékelt ellenzéke nem elég erős ahhoz, hogy stabilizálni tudja a helyzetet, és az ország nagy részét a felügyelete alá vonja.
Az orosz vezetés ma már talán az Aszad-rendszerről sem gondolja azt, hogy helyreállíthatja az ország egésze feletti ellenőrzését. Ezt lehet kiolvasni a Kremlhez közel álló külpolitikai elemző, Fjodor Lukjanov minapi cikkéből is. A mindig tájékozott szerző a Gazeta.ru-n közölt dolgozatában annak a véleményének ad hangot, hogy Moszkva – amennyiben valóban katonai műveletekbe kezdene Szíriában – ezt már csak egyetlen értelmes cél elérése érdekében tenné, egy – ahogy fogalmaz – „alavita Izrael” kialakításáért és megvédéséért.
Vagyis szerinte sem állítható helyre Szíria egysége. Egy dolgot lehet csak tenni: az alavita részeket meg kell óvni a radikális iszlamista csoportoktól, mindenekelőtt az Iszlám Állam fegyvereseitől. Ez orosz biztonsági érdek is. Ha ugyanis ez sikerül, akkor kialakítható egy olyan területi sáv, amely afféle pufferzónaként útját állhatja az Iszlám Állam északi terjeszkedésének. A másik ok, amely miatt Moszkva Szíria ügyében kész emelni a téteket, valószínűleg az orosz vezetés arra irányuló kísérletével függhet össze, hogy megpróbálja a nyugati hatalmak előtt „rehabilitálni” magát.
Putyin és környezete ugyanis már jó ideje úgy látja, hogy Oroszországot két körülmény emelheti ki a nemzetközi elszigeteltségből. Egyrészt az, hogy a nyugati hatalmak vele szemben megmutatkozó egysége egyszer csak megtörik és felbomlik, másrészt az, hogy a Nyugat egy idő után kénytelen lesz szembesülni azzal, hogy számára nem Oroszország jelenti a stratégiai fenyegetést, hanem az Iszlám Állam léte és terjeszkedése. A jelekből ítélve az orosz elnök és tanácsadói úgy érzik, most elérkezett a pillanat, melyben erről Oroszország meggyőzheti a Nyugatot.
