A gázexportból származó bevételek is több mint negyedükkel estek vissza. Ez további 35 milliárd dollárral csökkentette az ország valutabevételeit. Ráadásul Oroszország egyelőre arra is képtelen, hogy új piacokat szerezve akárcsak részlegesen is kompenzálja veszteségeit. Beszédes, hogy idén ősszel az orosz olajexportőrök már csak a harmadik legfontosabb szállítói Kínának. Ma már Szaúd-Arábia és Angola is több kőolajat szállít, mint Oroszország.
A december elején elfogadott jövő évi büdzsé is arról árulkodik, hogy
Moszkva nincs könnyű helyzetben.
Még az ősz elején módosították a költségvetési kódexet. A módosítással lehetővé tették, hogy a hároméves költségvetési tervezés helyett átmenetileg visszatérjenek a büdzsé évenkénti elfogadási rendjéhez. Oly sok a bizonytalanságot okozó tényező – a szankciós politika alakulása mellett a kőolaj árának és a rubel árfolyamának változása is nehezen prognosztizálható –, hogy indokoltnak tűnt, ha ismét csak egy évre terveznek.
A szövetségi költségvetés jövőre is deficites lesz, de a hiány a tervek szerint GDP-arányosan nem lesz több három százaléknál. Ugyanakkor az a két szuverén alap, amelyek együttes tartalékállománya az ukrán válság előtt még elérte a GDP 20 százalékát, ma már jóval kisebb. A tervek szerint a tartalékalap 3400 milliárd rubeles állománya 2016 végére 1000 milliárdra csökken, míg a népjóléti alapé 4900 milliárdról 4600-ra.
Oroszország azonban a nehézségek ellenére is tovább növeli védelmi kiadásait. Ez a tendencia már jó néhány éve tart. Ennek következtében jövőre a katonai költségvetés már eléri a 3145 milliárd rubelt. A védelmi kiadások nagysága ugyanakkor rávilágít arra, hogy a szíriai műveletek költségei nem jelentenek különösebb tehertételt az országnak. Néhány hete a tekintélyes moszkvai napilap, az RBK Daily kiszámította, hogy a szíriai beavatkozás költségei napi 2,5 millió dollárt emésztenek fel.
Ez azt jelenti, hogy a szeptember végén megkezdett műveletek idén mintegy 18 milliárd rubelbe kerülnek majd. Vagyis
a katonai műveletekkel közvetlenül összefüggő kiadások nem jelentenek olyan terhet, ami miatt Moszkva – ilyen intenzitás mellett – ne tudná fenntartani hosszú időn át katonai jelenlétét.
Az igazi problémát nem ez jelenti, hanem az, hogy a szíriai fellépése során Oroszországnak sikerül-e kompromisszumra jutnia a Nyugattal, vagy sem. Ha igen, és meg tudnak egyezni nemcsak arról, hogy kit tekintenek barátnak és kit ellenségnek, de arról is, hogy közösen megtervezett akciókban közösen lépjenek fel, Moszkvának nem kell tartania majd attól, hogy a tőkekivonás felgyorsul és a külföldi működő tőke beáramlása tovább lassul. Ha azonban nincs kompromisszum és Oroszország a „nyugati koalícióval" párhuzamosan, vele nem egyeztetve hajtja végre csapásait, azzal azt kockáztatja, hogy még inkább elszigetelődik, és gazdaságát az eddigieknél is komolyabb veszteségek érik.
|
A november 14-i párizsi terrortámadás után úgy tűnt, hogy a nyugati és a keleti koalíció közeledése felgyorsulhat (a moszkvai nagy mecset a szeptemberi ünnepélyes megnyitó előtt)
Maxim Shemetov / Reuters |
Moszkvát nem csak emiatt szorítja az idő. De azért is, mert érdeke, hogy minél gyorsabban komoly és jól látható katonai sikereket könyvelhessen el. Lehet persze időről időre sajtótájékoztatókat tartani arról, hogy az orosz gépek hány bevetésben, hány célpontot megsemmisítve hajtottak végre légicsapásokat, de ha ez nem párosul az Iszlám Állam erőinek látványos visszaszorulásával, ezek a jelentések egy idő után vajmi keveset érnek majd. Vagyis, ha nem sikerül a szír kormányerőknek az orosz légicsapások támogatása ellenére sem komoly sikereket elérniük, akkor a légi műveletek haszna és értelme is megkérdőjeleződik. És amennyiben hinni lehet a független orosz katonai szakértőknek, akkor ebben a tekintetben
egyelőre nem történt áttörés.
De ezt igazolják az orosz vezérkar műveleti főcsoportfőnökségének beszámolói is. Először október végén adtak átfogó tájékoztatást a szárazföldi harcok állásáról. Akkor arról számoltak be, hogy a kormányerőknek az orosz légicsapások megkezdése óta 350 négyzetkilométernyi területet sikerült visszaszerezniük. Ez azonban csak alig 0,2 százaléka Szíria összterületének és legfeljebb egy százaléka az Aszad erői által addig is ellenőrzött területnek. Három héttel később a vezérkar újabb tájékoztatást adott a szárazföldi műveletekről. Beszámolójuk szerint a kormányerőknek újabb 150 négyzetkilométert sikerült visszaszerezniük. Ha ez a folyamat nem gyorsul fel, Moszkvának el kell gondolkodnia azon, hogy érdemes-e a légicsapásokat folytatnia, illetve nem kell-e szárazföldi erőket bevetnie.
Ez az utóbbi azonban nagyon érzékeny kérdés. Nemcsak a várható veszteségek miatt, de azért is, mert Moszkva – egyébként érthető módon – nyilván annak függvényében mérlegelné ezt a lehetőséget, hogy ezért mit kap cserébe a Nyugattól. Máig nyitott kérdés, hogy ebbe az alkufolyamatba be tudja-e vonni Ukrajna ügyét is, és ha igen, akkor ennek kapcsán miről hajlandóak tárgyalni vele.
A november 13-i párizsi terrortámadás után úgy tűnt, hogy a nyugati és a keleti koalíció közeledése felgyorsulhat. Ezt az ígéretes folyamatot akasztotta meg az orosz bombázó lelövése. A törökök meggondolatlan akciója elsősorban nem azért volt káros, mert kiélezte az orosz–török viszonyt – bár nyilván jobb lett volna ezt is elkerülni –, hanem azért, mert a korábbiaknál is feszültebbé és bizalmatlanabbá tette a két koalíció közti kapcsolatot. Ilyen lélektani körülmények között nehéz kompromisszumra jutni. Különösen akkor, ha mindkét oldalon akadnak politikusok, akik nem az indulatok csitításában, hanem felkorbácsolásukban érdekeltek.
|
| Sergei Karpukhin / Reuters |
Ugyan érthető volt a gép lelövését követő orosz reakciók jó része, de nem Szergej Sztyepasiné, a számvevőszék elnökéé, aki a Dozsgy tévécsatornának nyilatkozva kijelentette: „ha Törökország nem lenne a NATO tagja, akkor az orosz tankok már rég Isztambulban lennének". Ilyet nem mondhat egy ma is fontos közhatalmi funkciót betöltő egykori miniszterelnök. És persze a duma alelnöke, Vlagyimir Zsirinovszkij sem fenyegetőzhet azzal a parlament plenáris ülésén, hogy „egy speciális rendeltetésű bombát kellene a Boszporuszra ledobni, hogy a hullámok elmossák Isztambult".
Mindeközben Oroszország egyre inkább bezárkózik és próbálja magát kivonni korábban vállalt nemzetközi kötelezettségeinek teljesítése alól. A duma épp a napokban hagyta jóvá azt a törvényjavaslatot, amely feljogosítaná az orosz alkotmánybíróságot: kivételes esetekben felmentést adjon a nemzetközi bíróságok ítéleteinek teljesítése alól.
Se Moszkvának, se a külvilágnak nem lenne jó, ha Oroszország tartósan ezt az utat választaná.
