galéria megtekintése

Orbánék igazsága

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 05. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Akárminek próbáljuk nevezni a gyereket, a bevételtermelő képesség fokozásának, az útdíjrendszer hatékonyságnövelésének, igazságosabb teherviselésnek, netán az autósterhek csökkentésének, ugyanoda jutunk: a kormány úgy igazságos, hogy újabb bőrt húz le az autósokról. Bár decemberben nagy volt a felháborodás, fizetünk, mint a katonatiszt.

Sovány vigasz, mindez mégsem volt olyan amatőr fércmunka, amilyennek látszott, a kormány már áprilisban eldöntötte, hogy megsarcol bennünket.

Csak hónapokon át vigyázott a lelki békénkre. Rendelt is pár tanulmányt a hogyanról. Tulajdonképpen örülhetünk, hogy ezúttal nem a Századvégnek fizetett pár százmilliót, hanem megbízta a feladatra felkent állami szervezetet. Hogy végül mégsem egy valósult meg a szakemberek nyolc különböző javaslata közül, az nyilván annak köszönhető, hogy a kormányban és a szakminisztériumban a szakemberek sokkal felkészültebbek a pénzbeszedést illetően.

 

Miközben azzal a gondolattal barátkozunk, hogy a kormány igazsága mifelénk az, hogy többen fizetnek, többen szívják a büdöset a városban és kevesebben használják az adófizetők pénzéből megépített autópályákat, a közzétett tanulmányok ismeretében érdemes felkészülnünk arra, hogy a következő kormányigazság és rezsicsökkentés valóban a kilométeralapon számolt útdíj lesz. Talán a teljes magyarországi főúthálózaton.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.