Orbán Viktor alkonya

Külföldre mennek „ahelyett, hogy itthon unokákat szülnének nekünk, és nagy boldog családként élhetnénk” – felelte a „minden második fiatal el akar menni” konklúzióról híressé vált Tárki-kutatást érintő kérdésre Orbán Viktor miniszterelnök a köztévé Az Este című műsorában. Ezzel a riposzttal egyúttal jelezte: ez az este az ő alkonya.

Az idézett közlés mélyelemzésétől eltekintünk: részint, mert az efféle mulattató feladatokat a bohóctréfákra specializálódott humoristákra bíznánk, részint, mert a gyermekszülést meghaladó, generációs innováció üzenete ezúttal némiképp érdekesebbnek tetszik.

A miniszterelnök ugyanis az értékvilágok között tett követhetetlen utazásai közben beleesett az időcsapdába. Ennek nyomán világképe olyan anakronisztikussá vált, hogy az már lényegében értelmezhetetlen a polgári bal- és a jobboldal számára egyaránt.

Mind több fiatal nézi a kormányfőt értetlenül, ahogyan ő nézte valaha Brezsnyev főtitkár elvtársaknak osztogatott csókjait. Nézzük, ahogyan Orbán végleg elveszett, ahogy megszűnt européer, felelős politikusnak lenni: kormánya tagjainak egyike egy nyilas hamvaival bújócskázik, legfőbb szövetségese a románokkal veszekszik ugyanabban az ügyben, pártjának tagjai Horthy-reneszánszra bólogatnak, a KDNP elöljáróinak egyike megalkotja a három fiú egyenlő öt lánnyal egyenletet, ami cáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy a felvilágosodás mégsem olyan sikeres projekt, mint például a Közgép.

Egyszerűen nincs épeszű magyarázat Orbán időutazására, de annyi biztos, ma egy kosztümös filmben érezné magát a legjobban, ahol a huszárok csattogtatják a kardjukat, hatvanas veteránok sírnak egymás vállán, hogy tudniillik édes Erdély, és a fináléban Puskás Öcsi megcsinálja azt a visszahúzós cselt, majd a rövid fölsőbe zúdítja a labdát.

Pedig az ország eminens érdeke, hogy a kormányfő újra kapcsolatba kerüljön a realitásokkal, levegye Matolcsy Györgyről a varázslójelmezt, amit ráadott, s leszámoljon azzal a tervével, hogy kései nemzeti eposzt ír a magyarságnak.

Mert e felfoghatatlan küldetéstudata vezet az unokaszülés mint szent misszió megfogalmazásához, a Nyirő-hamvak logisztikai társasjátékként való hasznosításához, az Európai Bizottság recessziót előrevetítő jelentéséhez, az újkori Horthy-mániá­hoz, a jogállam kivéreztetéséhez, Simicska Lajos tündökléséhez.

És hogy mindeközben minden második fiatal el akar menni ebből az országból, az számára nyilván érthetetlen, mert, ugye, újjászervezés, nemzeti érdekek, magyar tőkések, nem leszünk gyarmat, továbbá napok kérdése, és tőlünk tanul a világ.

Ne legyen kétség: Brezsnyev sem értette, miért mulatnak rajta a dekadens fiatalok, mikor forró csókban forr össze Honeckerrel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.