galéria megtekintése

Orbán hosszú bemelegítése

2 komment

A szerk.

Orbán Viktort sokféle váddal illették már, azt viszont még legelvakultabb ellenségei sem merték állítani eddig, hogy döntésképtelen lenne. Ha a bevallottan az orbáni mintát követő Vona Gábor minapi megjegyzését nem számítjuk – amely szerint a miniszterelnök immár teljesen kiégett, és valójában már csak a szerzés meg a foci érdekli –, egyetlen olyan releváns észrevételt sem tudnánk felidézni, amely a kormány fejét útelágazódásnál rekedt, tétova, határozatlan figuraként mutatná be.

Ezért is nehéz most dekódolni a képet, amelyet a kormányzást deklaráltan mindennapi akaratérvényesítésként fölfogó politikus az elmúlt napokban rajzolt magáról: mint aki egyedül áll az üres kapu előtt, és góllövés helyett azon elmélkedik, hogy jobbal vagy ballal lőjön, netán megvárja, hátha jön valaki, akit ki lehetne még cselezni.

Nem sikerült érdemi döntést hoznia a metrópótló buszok beszerzéséről (amivel legjobb esetben is fél évvel tolta későbbre a metrórekonstrukció befejezését), az árampiac állami bekebelezéséről (pedig évek óta készül rá, és már eddig is százmilliárdokat költött a nyugati szolgáltatók kiebrudalására) és a kórházi kancellárokról sem, holott nyilván kedves a számára a modell, amelyben minden gazdálkodási jogosítványt magához von. Ha nem tudnánk, hogy még nem kezdődött el az Eb, azt kellene gondolnunk: azért szakított félbe egymás után két kormányülést is, mert kezdődött a meccs. Így viszont csak remélhetjük, hogy azért nincs már jelen, mert gondolatban Franciaországban jár, és a magyar csapat találkozóira melegít.

 

De még három összecsapás, és visszakapjuk a régi Viktort, aki nemhogy a kormányban, de a mi életünkben is mindent azonnal, töprengés nélkül el tud dönteni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.