Ismét, újra és már megint: Orbán Viktor meg tudott lepni mindenkit. Hat éve harcol és dacol Brüsszellel, legközelebbi szövetségeseivel is felmondta a szolidaritást, a menekültügyben fityiszt mutatott Angela Merkelnek, és általában is mindent elkövetett, hogy az Európai Unió minél kevésbé összetartó, elvek és szabályok nélküli, lehetőleg csupán feneketlen pénztárcaként működő szervezet maradjon. Erre tessék, az EU-t alapjaiban fenyegető brit népszavazás előtt fogja magát, és újsághirdetésekben közli: „Szeretnénk, ha tudnátok, hogy bár a döntés a tietek, de Magyarország büszke rá, hogy az Európai Unió tagjaként veletek lehet.”
Tekintsünk el attól, mit szólna ugyanez az Orbán Viktor, ha egy külföldi kormány a magyar népszavazás előtt nyilvánítana így véleményt, s attól is, vajon hány britet érdekel, mit gondol Magyarország vezetője az előttük álló választásról! A pillanat történelmi, parádés piruett szemtanúi vagyunk. A fordulat legalább olyan meglepő, mint az, hogy a magyar labdarúgó-válogatott vezeti az Európa-bajnokság F csoportját. Magyarország tele van ellenkező értelmű óriásplakátokkal, a brit lapokban azt üzenjük, hogy szeretjük Brüsszelt, és büszkék vagyunk uniós tagságunkra. A magyar kormány tehát egyszerre két dolgot állít ugyanarról, egyvalamit itthon és az ellenkezőjét külföldön, őszre pedig még referendumot is tervez, csak hogy legitimálja szembenállását az unióval és learassa az ettől remélt hazai babérokat. A végtelen cinizmus Kovács kormányszóvivőért kiált, ugyan magyarázná már el, miként is gondolják ezt az egészet. Egészen pontosan melyek azok az EU-s alapértékek, amelyek oly büszkévé teszik a magyar kormányt?
A parlamenti demokrácia, az ellenvélemény tisztelete, az emberi jogok, a civil szerveződés, a sajtó pluralizmusa és szabadsága, a tagállamok közötti szolidaritás, netán a politikai beavatkozást minimálisra szorító, szabályozott, de versenysemleges piacgazdaság?
