„Azért kint épül a forradalom nélkülem is.” (A Tanú)

Október 23-án tüntetett a baloldal. Végül úgy sikerült, hogy nem az Orbán-kormány, hanem saját maga ellen emelt szót a beszélők többsége. Egy előre be nem jelentett öngyilkosság krónikája.

Egy dolgot el kell ismerni: releváns és nyitott kérdéssé vált az elmúlt hetekben, hónapokban az összefogás szélessége. A DK érezhetően feljött a víz felszínére (félév alatt 1%-ról 3%-ra erősödött). Sziszifuszi munkával – és politikai ellenfelei tétovaságával – elérte, hogy ma minden korábbinál élesebben merül fel a kérdés: Gyurcsány pártjának kihagyásával vagy beemelésével mekkora kockázatot vállal a szövetség. Továbbra is azt gondolom egyébként, hogy a volt kormányfő pont azok körében vált ki jóvátehetetlenül komoly ellenszenvet, akiket például Bajnai megcélzott, de még nem sikerült érdemben megszólítania. És akik nélkül jelen állás szerint nem lehetséges a kormányváltás. De valószínűleg az egész baloldal perspektívájából magyarázhatatlan lenne a helyzet, ha az ellenzék azért bukná el a választásokat eldöntő egyéni választókerületeket, mert a győzelmi szempontból ideális egy helyett két vagy több baloldali ellenzéki jelölt mérettette meg magát a fideszes ellenében; vagy ha a DK 4,8%-kal kiesne a Parlamentből. És persze ha ezzel együtt a Fidesz alakíthatna újra kormányt. A dilemma tehát valós, így nyilván a szocialisták és az Együtt-PM elnökét is tanakodásra készteti.

Ha tanakodnak is, az események azért haladtak a maguk útján. Ebben a hangulatban, klímaváltozásban került pecsét az MSZP és az Együtt-PM szövetségére, elméletileg lezárva a résztvevők lehetséges körét. De miért is ne lehetne meg az MSZP-nek és az Együtt-PM-nek az a joga, hogy részükről a lehető legszélesebb összefogást kettejük szövetségében lássák? Miért ne gondolhatnák azt, hogy ketten több szavazót tudnak megszólítani, mint hárman vagy még többen? Persze mások ezt kifogásolhatják, de ettől a döntés még a szövetség létrehozóinak kezében van. Akiknek meg nem tetszik, azok tegyenek ellene, építsenek erre politikát, mondják el minél több fórumon, minél hangosabban. Ehhez a politika logikája szerint nekik is joguk van, akkor is, ha ezzel a kormány – nélkülük történő – leváltásának esélyeit csökkentik.

Óriási hiba volt a kimaradókkal egy színpadon mutatkozni

És itt van az első kutyánk elásva. Mert a kimaradók végső soron „csak” azt tették, amit rövid távú érdekük, saját politikai túlélésük parancsa diktált. Ezt a fórumot is arra használták fel, hogy minél hangosabban elmondják: nem tetszik nekik az MSZP-Együtt rendszere. Pont az érdekek e nyilvánvalósága miatt egészen biztosan óriási hiba volt – különösen a keddi, szövetséget rögzítő aláírás után – a kimaradókkal egy színpadon mutatkozni, pláne mikrofont adni kezükbe. A legnagyobb kockázati elemet ebben a képletben nyilván Gyurcsány jelentette, erre mindenki számíthatott. Arra viszont már kevésbé, hogy a mérhetetlen társadalmi támogatottságú ex-SZDSZ-es szervezetek beállnak a DK mögé, és együtt olyan hangulatot teremtenek a tüntetésen, amelyben például a szocialista pártvezetőt épphogy nem fütyülték ki. A legerősebb baloldali, ellenzéki párt vezetőjét – egy baloldali, ellenzéki demonstráción.

Persze utólag, az események fényében nagyon könnyű okosnak lenni. Én sem mondtam el semmilyen nyilvános fórumon, hogy Mesterházy és Bajnai jéghegynek szalad, ha egy színpadon mutatkozik a szerdai szereplőkkel. Arra viszont több helyütt felhívtam a figyelmet, hogy nem túl jó ötlet a közös tüntetés, mert valószínűleg Gyurcsány fogja uralni a terepet, ahogyan az is intő jel volt, hogy a volt miniszterelnök a múlt héten hátrafelé nyilazva mártotta be az MSZP-t a kampányfinanszírozás ügyében. Ilyen előzmények után a tüntetés szervezői nem sok jót várhattak. A legjobb forgatókönyv szerint is csak a megúszás lehetett a cél. Pedig az október 23-i tüntetés komoly és talán pótolhatatlan lehetőség volt az ellenzék számára: megmutatni erejüket, hitet adni, hogy Orbán Viktor legyőzhető. A Millának köszönhetően kibontakozhatott volna egy újszerű, életképes hagyománya a március 15-ei és az október 23-ai baloldali demonstrációnak, de ma ez elveszett.

A hírek szerint a felek megállapodtak abban, hogy a szerdai eseményen nem fognak egymással foglalkozni beszédeikben, nem lesz közös listázás, közös miniszterelnök-jelölt követelése. Óriási tanulság ez a szocialistáknak és Bajnai pártjának: valószínűleg ára lett volna nemet mondani Gyurcsány kezdeményezésére, hogy ünnepeljenek együtt a pártok, de a veszteség feltehetően korántsem lett volna akkora, mint amit most elkönyvelni kényszerülnek. De kérdéseket vethet fel az eset a potenciális szavazók fejében is: hogyan lehet megbízni egy olyan összefogásban, amelyben a partnerek már az első kanyarban átvágják egymást? Ahol belefojtják a szót abba a pártelnökbe, akitől a megegyezést várják? A kormányzóképesség, a politikai tehetség alapjait feszegető kérdésről van itt szó – ezt pedig nem hagyhatja figyelmen kívül egy olyan erő, amely nyerni, azután pedig kormányozni szeretne.

Gyurcsány egy ponton biztosan elszámította magát

Itt álljunk is meg egy szóra: sok helyütt olvasni, hogy nem tudatos hackelésről volt szó, hanem ilyen a baloldali közhangulat, ez jött a közönségből. Hogy a pártérdekeken, stratégiákon felül a választói akarattal, a tömegek nyomásával is számolni kell. Ez nyomós érv, hiszen a küzdelem végső soron a választók kegyeiért zajlik. Mégis úgy gondolom, hogy egy demonstráció, amelyen az alaphangot az egyes szervezetek mozgósítási képessége, az akár mindenfajta szervezeti háttér nélkül felszólaló politikusok „előhangolása” adja meg, nem helyettesítheti a közvélemény-kutatások, fókuszcsoportos vizsgálatok reprezentatívabb adatait. Ezek alapján pedig elég nehezen hihető, hogy tömegek követelik Kuncze, Fodor és Bokros szerepeltetését a listán. Ha Schmuck Andor is felszólal végül, és összefogást követel, a jelenlévő pártok közös listáját, nyilván őt is megtapsolják.

Ezt a hangulatot a szereplők indukálták, de elismerem, hogy nem volt nehéz. Az utóbbi évek meghatározó diskurzusa baloldalon a részleteiben meghatározatlanul maradt, általános és jelszószerű összefogás kérdése volt, és uralkodóvá vált a nézet, hogy csak ettől várható a baloldal megváltása, hogy ez a siker kulcsa. Ebben ludas egyébként mindegyik párt és politikus, Bajnaitól Gyurcsányon át Mesterházyig bezárólag. Pedig a kulcs ez: tud-e valaki potens ellenzéke lenni Orbánnak és a Fidesznek? Megtalálható-e az az ideális konstelláció, amely úgy képes a legtöbb szavazót magához vonzani (a hagyományos baloldali választi tömbön kívülről is), hogy heterogenitása a későbbi kormányzóképességet sem veszélyezteti? Minden más mellékes, és ehhez képest csak technikai kérdés. Erre a hangulatra jól rá tudott ülni Gyurcsány, de nyilván komoly aktivista- és támogatói hálózat is kellett hozzá, hogy a tüntetésen ilyen kézzel fogható többsége legyen. Ez is fontos tanulság.

De a volt kormányfő egy ponton egészen biztosan elszámította magát. Hetek óta építgetett, javuló pozícióit bizonyosan rontja, és nem javítja, ha nyilvánosan megszégyeníti és felbőszíti annak a pártnak az elnökét, amellyel szövetségre kíván lépni. Vagy talán azt remélte, hogy ezzel a performansszal (is) erősödik, és így végül is mindegy, hogy Mesterházy Attila üvölt-e vagy sem, hiszen a számokat látva majd térdre kényszerül. De Gyurcsány téved: ezért a szerdai akcióért az összes ellenzéki pártot meg fogják büntetni a baloldali választók, összességében mindenki rosszabb helyzetbe fog kerülni. Az egész akció erősen emlékeztetett a Brian élete című film egyik utolsó jelenetére, ahol a Júdeai Nemzeti Front Elit Öngyilkos Alakulata rituálisan kivégzi magát. „Jól megmutattuk nekik.”

Gyurcsány Ferenc október 23-án taktikai győzelmet aratott Mesterházy Attila és Bajnai Gordon felett. De Orbán leváltásának szemszögéből stratégiai vereséget mért az egész formálódó baloldali szövetségre – benne saját magára is. A volt miniszterelnök és aktuális szövetségeseinek hacker-támadásával azt a hitet vették el a kormányt leváltani szándékozó szavazóktól, hogy van erő a baloldalban, hogy képes nem csak magával foglalkozni.

A szerző a Magyar Progresszív Intézet igazgatója