|
Van egy harmadik, szerintem említésre méltó összefüggés is az interjúban. Nevezetesen az elődök megítélése. Az mondja Orbán, hogy „1998 és 2002 között már álltam ennek az országnak az élén. Pontosan tudom, hogy mire voltunk képesek, és honnan, hová jutottunk el.” (Erről egy korabeli anekdotára asszociáltam. „Mi a különbség a közgazdász és a hegyi vezető között.Mindkettő pontosan tudja, honnan indultunk el. Azt is tudják, hogy éppen hol vagyunk. De azt, hogy onnan, ahol vagyunk, hogyan jutunk el oda, ahova menni szeretnénk, már csak a hegyi vezető tudja.”). „És ha ma ott tartanánk, mint 2002-ben, … még viharkabátra sem lenne szükségünk. Hat százalék volt a munkanélküliség, ötvenkét százalék volt az államadósság, négy százalék felett volt a növekedés”. Orbán ezeket saját kormányának tudja be, holott az előző szocialista kormány eredményei voltak. (A történelmi hűség kedvéért kb. hatezermilliárddal vették át és kb. nyolcezermilliárddal adták át az államadósságot; a növekedés öt és fél százalékos volt, amikor átvették, s ha emlékeznek még, hét százalékot ígértek, és lett négy százalék.)
A jelenlegi helyzetről pedig azt mondja, hogy „Mindezt, ami történik, a szocialista kormányzás hozta a nyakunkba az államadósság minden mértéken túli felhalmozásával”. Ebből mégiscsak az következik (anélkül, hogy menteni akarnám az elődök által elkövetett hibákat), hogy a másfél éves kormányzásuk alatt végzett áldásosnak egyáltalán nem mondható tevékenységük eredményeit is az előző kormányok nyakába varrják. Gondolom, ha ezt sejti az előző kormány, akkor hagyott volna néhány viharkabátot a szekrényben.
Fehérvári István Székesfehérvár
|