Régi igazság: minden a tanórán dől el. Becsukódik az osztályajtó, a pedagógus egyedül marad a gyerekekkel, és 45 percig tőle függ minden. Jó: tudjuk, hogy van tanterv, tankönyv, munkafüzet, időnkénti szakfelügyelet, de a jó pedagógus akkor is valójában azt csinál, amit akar.
Persze a rossz pedagógus is, de ez azért előbb-utóbb kiderül, ha máshonnan nem, a gyerekek visszajelzéséből. A kisebbek ösztönösen megérzik, ki a jó tanító néni/bácsi, a nagyobbak már fejlett kritikai érzékkel szűrik ki a nem odavaló tanárt. És soha sem a szigorú, következetes, nagy tudású pedagógus a mumus, hanem a link, következetlen, „beskatulyázó”, gyenge tanerő.
Annak idején, a legendás Rátz tanár úr, a gimnázium első osztályában a fél osztályt megbuktatta matematikából, de a diákjai tűzbe mentek érte. (Igaz, aztán az érettségin az osztály a legjobb matekeredményt produkálta az egész országban.) A tanár tehát becsukja az ajtót, és laza csuklómozdulattal, elnéző mosoly kíséretében, a szemétkosárba dobja az éppen aktuális tankönyvet. Szimbolikusan persze, és többnyire nem is az egész könyvet, csak a benne lévő marhaságokat.
