galéria megtekintése

Nem becsülhetők le a pedagógusok

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 20. számában
jelent meg.

Bonifert Mária
Népszabadság

Régi igazság: minden a tanórán dől el. Becsukódik az osztályajtó, a pedagógus egyedül marad a gyerekekkel, és 45 percig tőle függ minden. Jó: tudjuk, hogy van tanterv, tankönyv, munkafüzet, időnkénti szakfelügyelet, de a jó pedagógus akkor is valójában azt csinál, amit akar.

Persze a rossz pedagógus is, de ez azért előbb-utóbb kiderül, ha máshonnan nem, a gyerekek visszajelzéséből. A kisebbek ösztönösen megérzik, ki a jó tanító néni/bácsi, a nagyobbak már fejlett kritikai érzékkel szűrik ki a nem odavaló tanárt. És soha sem a szigorú, következetes, nagy tudású pedagógus a mumus, hanem a link, következetlen, „beskatulyázó”, gyenge tanerő.

Annak idején, a legendás Rátz tanár úr, a gimnázium első osztályában a fél osztályt megbuktatta matematikából, de a diákjai tűzbe mentek érte. (Igaz, aztán az érettségin az osztály a legjobb matekeredményt produkálta az egész országban.) A tanár tehát becsukja az ajtót, és laza csuklómozdulattal, elnéző mosoly kíséretében, a szemétkosárba dobja az éppen aktuális tankönyvet. Szimbolikusan persze, és többnyire nem is az egész könyvet, csak a benne lévő marhaságokat.

 

Mert marhaságok a tankönyvekben mindig is voltak-lesznek, akárhány szakértőkoponya is készíti, lektorálja, dolgozza át őket. Már csak az éppen aktuális politikai kurzusok/divatok miatt is, melyek – legyünk őszinték –mindig rákényszerítenek a tankönyvírókra oktatási-módszertani-tematikai filozófiákat. A jó pedagógus (s e tekintetben a gyengébb is) pedig ellenáll. Nem úgy, hogy kimegy az utcára, esetleg sztrájkol, vagy semmit sem tanít, hanem szép csöndesen azt csinál az órán, amit jónak lát.

Hiszen a tapasztalt pedagógus sok mindent látott már: megtanulta, hogy nem kell túl komolyan venni a „felülről jövő” ukázokat. Kormányok jönnek, kormányok mennek, ő még akkor is oktatni fogja a nebulókat, ha „ezek” már régen eltűntek a történelem süllyesztőjében.

Annak idején, amikor a nyolcvanas évek második felében, még mindig „a szelvényvagdosó burzsujok” proletárnyomorító tevékenységét „méltatta” a gimnáziumi történelemkönyv, a tanárok (a már említett elnéző mosollyal) lazán elsiklottak eme fejezet fölött, és egyszerűen kihagyták. Pedig akkor még hazánkban állomásoztak a szovjet csapatok, tehát ehhez jóval nagyobb kurázsi kellett, mint manapság. Tehát ne becsüljük le a pedagógusokat! Persze pedagógusa is válogatja.

De azt gondolom, többségükben jól felkészült szakemberek, öt évig tanulják a szakmát, még ha vannak is gondok a tanárképzéssel. Hibául felróni, hogy nem mindig igazodnak el az egymásnak ellentmondó elvárások, egyen- és nem-egyentankönyvek között, túlzás. (Legyünk őszinték: mi mint munkavállalók, mindig el tudunk igazodni?) De ha mindezeken túl még elvesszük tőlük a felkészülésre, tájékozódásra, regenerálódásra fordítható időt, azzal, hogy szimpla (egész napi) jelenlétté degradáljuk a szerepüket, tönkretesszük őket. És ezzel a saját gyerekeink jövőjét is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.