A miniszterelnök kiszámolta, hogy a világ népességének 0,2 százalékát kitevő „összmagyarság” nyolcszor verte meg Rióban a világot. Az érmek megszerzéséből – többes szám első személyt használva – ő is kivette a részét. Nyolcszor „bizonyultunk” a Földön élő hétmilliárd emberből a legjobbnak – mondta, és csak most sajnálhatjuk igazán, hogy nem szállt be ő maga ötödiknek a férfi kajak négyesbe, úgy talán kilencedszer is legyűrhettük volna a világot.
Az Egyesült Államok ezek szerint 46-szor, az EU-ból kiugró Nagy-Britannia 27-szer, Kína pedig 26-szor trancsírozta szét a többieket, benne a magyarokkal, akik vesztesként ugyanúgy a megleckéztetett világ részei, mint Szász Emese vagy Szilágyi Áron ellenfelei. Orbán nem tud leállni ezzel a háborús szemlélettel. Képtelen játékként felfogni azt, ami még nevében is ezt hangsúlyozza: olimpiai játékok. Nem sportolók nemes küzdelmének látta azt, ami miatt mindenki Rióba utazott, inkább háborúnak, melynek végén a győztes mindenképpen lealázza ellenfelét.
Ismerjük versenyfelfogását, ellenfeleit lenézi és leszólja, ám ez győzelmei értékét csökkenti. De hát nem kedveli az erős ellenfelet, a lehetőségeitől megfosztott, könnyen legyőzhető statiszták ellen szeret háborúzni, ha megszimatolja, hogy valaki esetleg erősebb és jobb lehet nála, az frusztrálja, ilyenkor általában eloldalog, vagy annyira ideges, hogy inkább hokimeccset néz a tévében, mint egy régi választási éjszakán.
