galéria megtekintése

Oligarcha

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 10. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Mióta Simicska Lajos 2012-ben a „nevére vette” az állami megbízások, útépítések és vasútfejlesztések elnyerésében jeleskedő Közgépet, Orbán Viktornak a parlamentben többször is védelmébe kellett vennie egykori kollégiumi szobatársát. A miniszterelnök az egyik ilyen alkalommal elmondta, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében nincs helye oligarcháknak, vagyis – definiálta – olyan milliárdosoknak, akik gazdasági hatalmuk mellett politikai befolyásra is törekednek. Minden jelentős szektorban szükség van viszont a sikeres magyar vállalatokra és a nagytőkésekre – szögezte le a kormányfő.

Nem teljesen világos, mi változott azóta, de az utóbbi időben egymást érik a Simicska Lajos nagytőkést és sikeres vállalkozásait hátrányosan érintő kormányzati lépések. A hírek szerint váratlanul érte a reklámadó bevezetése, amely reklám- és médiapiaci érdekeltségeit is sújtja. Az új nemzeti fejlesztési miniszter, Seszták Miklós egyik első feladataként tárcáját és a hozzá tartozó állami vállalatokat igyekszik „mentesíteni” az elődje, Németh Lászlóné alatt és által kinevezett Simicska-bizalmasoktól. Legújabban pedig egy olyan törvénytervezet szivárgott ki, amely 15 százalékos különadóval sújtaná azokat a vállalkozásokat, amelyek 2007 és 2014 között százmillió forintot meghaladó útépítésre nyertek megbízást közbeszerzésen.

A nemzeti együttműködés rendszerében elképzelhetetlen, hogy a kormányoldalról a miniszterelnök tudta és engedélye nélkül küldözgessék a status quo megváltozására utaló jelzéseket Simicska Lajosnak. Orbán Viktor nem szereti, ha valaki a környezetéből túl nagy befolyásra tesz szert, a nagytőkéssel pedig ez történt az elmúlt négy évben. Talán már ő is oligarchának tartja.

 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.