galéria megtekintése

Olajárroppanás

9 komment


Marnitz István

Észak-Dakotában már pénzt kap az, aki hajlandó átvenni az ott megtermelt olajat. Kap egy hordóval és még hozzá fél dollárt. Csak hogy nála rohadjon tovább. Két éve megadtak érte még vagy ötven dollárt is. Most pedig ipari hulladékként próbálják rásózni az arra járókra. Három hete még csak viccből jósoltunk nulladolláros olajárat. Ez ma már teljesen komoly jövőkép.

Amerika messze van, és valószínűleg olyan dakota közmondás se áll a miniszterelnök rendelkezésére, hogy „sok vezér csúszott el már az olajon". De azért előbb-utóbb Orbán Viktor is észlelhetné a törzsén kívüli világ, az idegenség főbb történéseit. Bár kétségkívül hű önmagához, avagy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezett szürreális gondolatcsomóhoz.

Eszerint a 2010-es választások után a határon megállították a nemzetközi energiaárakat (nem, de mindegy), és elvették a hazai szolgáltatók luxusprofitját (nem, de mindegy).

 

Eközben a világ ortodoxabbik felén olyan bolondságokkal voltak elfoglalva, mint fejlesztés meg verseny. Mivel ezek egyfajta emberi gonoszságban, a másik legyőzésének vágyában gyökereznek, talán kevéssé tűzhetők a NER zászlajára (dehogynem, de mindegy). Így mára összerogyott a nemzetközi olajár. Hullanak a menedzserfejek, brókerek jajszava hallik, de valahogy a többségnek mégis jó ettől. Már Magyarországon kívül. Ott nincs rezsiharc, csak csendben megjelennek a piaci hatások a lakossági energiaárakban.

A Fidesz rezsicsökkentése nem tévesztendő össze a rezsi csökkentésével. Az egy eszme, egy hit, egy harc, ami ma már végérvényesen eltávolodott a rezsitől. Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a nemzetközi olajár hatását tessék a benzinkutakon keresni. (Én ott a 150-200 forint adót is látom.) Németh Lászlóné ellenben megkímélné a lakosságot az árak hullámzásától. Fónagy János szerint csak arra tartalékolunk, ha az EU miatt fizetni kéne a multiknak.

Egy éve figyelem a kifli árát is, vagy a saját vásárlói kosaramba kívánkozó marhahúsét, illetve lakásét, hát abba se gyűrűzik be a nemzetközi olaj sehogy se. Rogán Antal mégse csap oda úgy, ahogy egy éve ígérte, mint ahogy a Fidesz-frakción se fedez fel bújtatott gázdrágítási törekvéseket. De a magyarázkodást mégiscsak Németh Szilárd fideszes rezsibiztos, illetve maga a párt frakciója fejleszti tökélyre, mégpedig olyankor, amikor - az ellenzéki pártok közül egyedüliként – az MSZP időnként felhívja a figyelmet a feszítő kérdésekre. A Fidesztől pedig azonkívül, hogy Gyurcsányék tizenötször emeltek (nem, de mindegy), hogy akkor volt a legdrágább, most meg a legolcsóbb (nem, de mindegy), megtudhatjuk: most azért nem csökkentik a rezsit, mert az épp rezsicsökkentést követelő szocialisták eltörölnék a rezsicsökkentést. Kész.

A bohózathoz vígan asszisztálnak az állam szakértői is, akik tudásukat most se a kormányzati tervek véleményezésében hasznosítják, csupán beállnak a mindenkori pártkommunikációt hitelesítő kellékeknek.

Talán mégiscsak oda kéne figyelni ezekre a dakotákra.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.