galéria megtekintése

Ocsú a búzától

23 komment

A szerk.

Három fontos kérdés van magyar szempontból a brit népszavazás után. Hogyan érinti az Európai Unióból való távozás az Egyesült Királyságban élő és dolgozó magyarokat, mennyire szenvedi meg a magyar gazdaság a szakítást, és mekkora európai mozgástere marad Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Az első kettőre aligha adható válasz London és Brüsszel hivatalos tárgyalásainak megkezdése előtt, a harmadikról azonban már most látszik, hogy kormánykörökben nem fognak örülni. Mint akkor is megírtuk, hiábavaló volt a The Daily Mailben közölt egész oldalas Orbán-hirdetés.

A britek nem voltak elég büszkék rá, hogy a magyarokkal együtt lehetnek az Európai Unió tagjai, a népszavazás következményei miatt lemondani kényszerült az a David Cameron is, akire pedig a rendkívüli éleslátással megáldott magyar vezetés éppen stratégiai szövetséget készült építeni.

 

A németek és a franciák, általában az unió „kemény magja" mostanában aligha lesz megértő a magyar játékokkal, az örökös pávatánccal szemben. A küzdelem immár végképp nem babra megy, a közös európai projekt fennmaradása a tét. Aki most szórakozik a kontinens idegeivel, az nem félig-meddig még mindig barátságos pofonra számíthat Jean-Claude Junckertől, hanem arra, hogy átmegy rajta az úthenger.

Másrészt a rendkívüli helyzet arra is alkalmat ad, hogy a tagállamok vezetői valódi államférfiúnak (államasszonynak) mutassák magukat, olyannak, aki fel tud nőni a feladathoz. Válságban derül ki, ki az igazi vezető, és ki a szavazatvadász, opportunista „csak politikus". Most válik el az ocsú a búzától. Reményeink vannak, illúziónk kevésbé, hiszen a magyar kormány most is élen jár a demagóg, idegenellenes hullám felkorbácsolásában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.