O tempora, o fides

Ha volna még műemlékvédelmi szervezet az országban, akkor valószínűleg a „ligettörvény” – az a tökéletesen exlex állapot, hogy a Városliget körüli döntéseket semmiféle területi vagy szakhatóság nem befolyásolhatja, mindenről megfellebbezhetetlenül dönt az „állam”– sem lenne elegendő ezeknek az újraépítéseknek a keresztül-erőszakolására. A sok évtizeden át konzekvensen működő örökségvédelem alapelve volt ugyanis, hogy az épületek történeti és művészeti értékét tartja szem előtt, és nem silányítja hajdani építészek életművét üres pótszerré, a kulisszateremtés eszközévé. Hogy ne csak a ligetről essék szó: még a Fidesz első kormányzása idején is elképzelhetetlen lett volna, hogy egy pályázatnyertes modern épületet bedugjanak egy „korhű” díszletfal mögé. Most ezt fogják csinálni, amikor az Iparművészeti Mú­zeum kortárs kiegészítését elrejtik annak a szárnyépületnek a körítőfala mögé, amelyet még Lechner tervezett százhúsz éve, csak eleink­nek nem volt pénzük a megvalósítására.

Ez dilettantizmus, ilyesmit csak az csinál, aki nem tudja eléggé lebecsülni az országot és az unásig hivatkozott „emberek” igényeit. Ez a rezsicsökkentés meg a hűtő- és mosógéppályázatok logikája: ha közétek szórunk egy marék húszfillérest, biztos nem veszitek észre, hogy ezres kötegektől dagad a zsebünk. Ha korhű épületeket emelünk nektek hasraütéses alapon, aszerint amire épp rábukkanunk a kezünkbe került régi képeskönyvekben, akkor elandalodtok a sok dísztől, girlandtól, aranyozástól meg nyavalyatudjamégmitől, és eszetekbe sem jut megkérdezni, hogy minek. Megszokjátok, hogy most a korhűség ideje van, és akkor sem fogtok fölösleges kérdéseket föltenni, amikor szétverjük a budai Várban az ott működő kulturális intézményeket, lebontjuk a magas építészeti minőséget képviselő hatvanas-hetvenes évekbeli enteriőröket, és visszaépítjük Ferenc József palotáját.

Irdatlanul drága lesz, sírnivalóan felesleges, de legalább korhű. Hű ehhez az eszement korhoz, amelybe beleragadtunk, amely nem ereszt.