galéria megtekintése

Ó, jaj!

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 02. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Megint vegzálja a kormány a cégeket. A gazdasági társaságokról szóló törvényt hatályon kívül helyezték, erre hivatkozva több mint félmillió cégnek adnak munkát. Annyit közöltek velük, hogy minden gazdasági társaság „köteles a Ptk. rendelkezéseivel összhangban álló továbbműködéséről dönteni”. A betéti társaságok számára március 15-e a határidő, a többiek egy év haladékot kaptak. Ez első körben százötvenezer mikrovállalkozást érint. Lenne ennél jobb dolguk is.

Most törhetik a fejüket például azon, mit jelent ez a bizonyos „összhangban álló továbbműködés”. Megvizsgálgathatják, hogy a társasági szerződésük egyes pontjai nem ütköznek-e az új Ptk. valamely rendelkezésébe. Ember a talpán, aki képes ilyen ügyekben jogi diploma nélkül eligazodni. Avval se biztos.

Arra a kérdésünkre, hogy mondanának-e konkrét, változtatást igénylő tételt, csak hallgattak. A rendelkezések ugyanis alapvetően nem változtak. Nem kerülhető el viszont a módosítás a minisztérium szerint, ha a szerződés gazdasági társaságokról szóló, hatályon kívül helyezett jogszabály paragrafusára hivatkozott.

 

Ó, jaj! Viszont a vállalkozás tagjának kizárására más szabályok vonatkoztak egy éve, mint ma. A társasági szerződést mégis hol módosítani kell, hol nem. Fejtse meg, aki tudja. Tán csak annyit kellett volna kimondani: a társasági szerződéseknek az új Ptk.-val ellentétes kikötései semmisek. Mert ez így senkinek nem jó. Kivéve az ügyvédeknek. Jó pénzért, ezerszámra vihetik a szerződéseket a cégbíróságra. De nem ők akarták.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.