galéria megtekintése

Ó, a CÖF!

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 14. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

A kormány melletti feltétel nélküli kiállásról elhíresült békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórum – amely, ha kell, Brüsszel ellen hív hadba, ha pedig az kéne, akkor Oroszország védelmére állítaná csatasorba Orbán Viktor híveit – most új ellenséget talált önmagának: Sólyom Lászlót.

A volt köztársasági elnöknek a CÖF közleménye szerint az volna a bűne, hogy látogatást tett a II. János Pál pápa téren és a Keleti pályaudvarnál, ahol – idézzük a közleményt – együttérzését demonstrálta az illegális migránsokkal. A CÖF szerint a volt államfő lépése „nyilvánvalóan politikai tartalmú, és ellentétes a kormányzat azon törekvéseivel, amelynek (sic!) célja, hogy a menekültáradat ne okozzon szükségtelenül nagy kárt Magyarországnak”.

Lehetne most élcelődni. Faraghatnánk gúnyos mondatokat. Apró fricskaként emlékeztethetnénk arra, hogy Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó nemrég gyerekápolási cikkeket vitt a nagyfai ideiglenes befogadóközpontba, rámutathatnánk, hogy a CÖF akkor nem tartotta szükségesnek közleményben kárhoztatni a miniszterelnök feleségét, pedig mégiscsak szembefordult férje politikájával; nem, mert Lévai Anikó nagyon helyesen cselekedett, miként Sólyom László is, minden tiszteletünk az övék. Nem tettek mást, csak amit a hitük, emberségük diktált. Szenvedőkön, többnyire gyerekeken segítettek.

 

A CÖF pedig eljutott arra a szintre, hogy neve hallatán csak kínos fintorra futja, hát ez van, ilyen emberek is léteznek. Annak van szégyellnivalója, aki közéjük keveredik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.