Nyugdíj előtt: bosszú

Csakhogy kiderült, képtelenség a minősítési eljárást 170 ezer pedagógusra belátható időn belül elvégezni – nincs rá sem elegendő szakértő, sem pénz, sem a szakmán belüli támogatás. A mértéktelenül megnövelt óraszámok mellett a minősítés abszurditásai állítottak rengeteg pedagógust a 2016 elején kibontakozott „tanárlázadás” mögé.

A számottevő erőt felsorakoztató mozgalmak hatására kényszerült tárgyalóasztalhoz a kormány, és engedett – inkább látszólagosan és időt nyerve, mint ténylegesen. Az engedmények – például a nyugdíjhoz közeli tanárok ígért automatikus átsorolása az igen előnyös pedagógus II. kategóriába –, eltörpültek a kőbe vésett dolgok: az iskolaműködtetésre is kiterjesztett államosítás, a szabad tankönyvválasztás visszaszorítása, az iskolavezetők szakmai, munkáltatói és gazdasági jogainak korlátozása mellett.

Ezekhez képest kisebb jelentőségű, de jól jelzi a káoszt, a kapkodást és bizonyos fajta bosszúállást, hogy az idősebb tanárok egy részét az egyértelmű ígéretek ellenére is kizárták a pedagógus II. kategóriába való előrelépésből, azokat, akik 2015-ben, még a tanármozgalmak előtt jelentkeztek, de nem töltöttek föl elektronikus portfóliót.
Az sem véletlen, hogy erkölcsi okokra célozgatva kiken álltak bosszút. Azokon, akik időhiány, a feladat értelmetlensége, az

iskolaigazgatók félelme és cenzúrája, az informatikai rendszer gyalázatos működése, a minősítés kiterjesztésének felsejlő további értelmetlensége (például a „pöcs”) miatt úgy gondolták: ezen az áron nem kell nekik a fizetéskiegészítés. És hogy most mégis miért kellene nekik? Azért, mert azokat, akik csak lapultak és egy szalmaszálat sem tettek keresztbe, minden teljesítmény nélkül, pusztán az életkoruk alapján most áthelyezték a felső kategóriába. Mindezt pedig úgy kommunikálták, hogy a kormány figyelembe veszi a kritikát, és enged a megalapozott kéréseknek.