galéria megtekintése

Nyomorbiznisz

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 23. számában
jelent meg.


Lencsés Károly
Népszabadság

Az önálló bírósági végrehajtói rendszer átalakítására készül a kormány, mondván, „a végrehajtással kapcsolatos közvélekedés az elmúlt években jelentősen romlott”. És valóban, már hogy a fenébe ne romlott volna, amikor például – nemegyszer karhatalmi segédlettel – a világ szeme láttára sokgyermekes családokat lakoltatnak ki kérlelhetetlenül akár nevetséges összegű tartozás miatt is. Meglehet, egy-egy nagyobb közérdeklődést kiváltó esetnél többe kerül kiküldeni a segítségükre féltucatnyi rendőrautót, mint amekkora hátralék miatt az egész procedúra indult.

Igaz, ez elsősorban a hatalom szociális érzéketlenségéről árulkodik. A végrehajtó ugyanis csak teszi a dolgát: érvényt szerez a jogerős bírósági ítéletben foglaltaknak. Ami egy jogállamban normális dolog, hiszen annak is védeni kell az érdekeit, aki nem jut hozzá ahhoz, ami neki jár, legyen szó elmaradt hiteltörlesztésről vagy épp lakbérhátralékról.

Az viszont vérlázító, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara – nyilván a sikeres ügyekből beszedett jutalékokból – tízmilliókért szervezett rendezvényeket, sőt még egy szappanoperába is bevásárolta magát. Az sem segített a tekintély megteremtésében, hogy a kamara volt elnöke ellen – mert rátámadt egy újságíróra – garázdaság miatt indult eljárás, helyettesét pedig hivatali visszaéléssel vádolták, mert valakinek a bankszámlájáról úgy emelt le egy szerinte neki járó összeget, hogy hatósági átutalási megbízást állított ki a maga javára.

 

Valami feltűnhetett az igazságügyi tárcánál is, mert még tavaly miniszteri biztost neveztek ki a kamara átvilágítására, s a vizsgálata feljelentéssel zárult. A napokban pedig beterjesztették a végrehajtási törvény módosításáról szóló előterjesztést, amely szerint a kamara a nyár végével megszűnik, és a helyébe a végrehajtói kar lép. Így megszabadulhatnak a tárca elképzeléseit nem különösebben támogató tisztségviselőktől, akik bizonyára nem lelkesednek azért az új ötletért, hogy a kamara vagyona felett a tulajdonosi jogokat annak saját hivatali szerve gyakorolja ugyan, de vezetőjét a szakminiszter nevezi ki.

A többnyire igen jól fizető végrehajtói állás sem lesz többé élethosszig tartó hitbizomány: hétévente mérlegre teszik, ki hogyan dolgozott. Ráadásul jogi végzettséget írnak elő, így aki maradni akar, annak be kell iratkoznia az egyetemre, ha eddig nem tette. Az ügyfelek csak jól járhatnak, ha a végrehajtók felkészültebben teszik a dolgukat.

Ami viszont megmarad: a tevékenységet továbbra is nyereségérdekelt vállalkozásban folytathatják az irodák. Pedig erősen kérdéses, hogy ilyen feladatot tisztességes-e az államnak kiadnia a saját pénzükért is „verekedő” alvállalkozásoknak. Ebben a szerkezetben nem meglepő, hogy néhányan (?) jogellenes módszerektől sem riadnak vissza. De empátiára végképp könnyelműség számítania annak, akinek velük adódik dolga. Átlagosan minden tizedik behajtott forint a végrehajtó zsebében landol.

Helyreigazítás

A 2015. május 23.-án megjelent Nyomorbiznisz című cikkünkben a valóságot hamis színben feltüntetve közöltük, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara volt elnökhelyettese ellen hivatali visszaélés miatt emeltek vádat, hiszen e vád alól Dr. Császti Ferencet jogerősen felmentette a bíróság. Az sem felel meg a valóságnak, hogy ezt a bűncselekményt állítólag úgy követte volna el, hogy saját céljára emelt le egy bankszámláról összeget, hiszen tévesen, egy arra jogosulatlan cég részére történt kifizetés, amely ezt az összeget nem fizette vissza az ügyben eljáró jogi képviselő részére, így ezt követően került leemelésre a jogi képviselő javára az összeg. Ezzel tehát azt a látszatot keltettük, mintha a kamara volt elnökhelyettese bűncselekményt követett volna el, és ráadásul az abból befolyt összeget a saját céljaira fordította volna, holott ez nem igaz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.