Kétszáz forintért adja a meggybefőttet az egyik üzletlánc, feleannyiért, mint néhány hete. A szakmabeliek szerint ennyiért nemhogy „enyhén cukrozott lében hőkezeléssel tartósított” gyümölcsöt, de csapvizet is nehezen lehetne a többször felhasználható öblösüvegekben nyereséggel polcra tenni. A meggybefőtt mégis ott van.
A most piacra lökött dömpingtétel abból a pár millió darabos készletből származik, amit tavaly – a nyáron elrendelt orosz importembargó után – néhány baráti konzervgyár állami támogatással készített el. Ez a kontingens most „nyomja” a piacot, felvásárlási patthelyzet van, a termelők a gyümölcs ingyenes osztogatásával tiltakoznak a kialakult viszonyok miatt.
Boldog ország lennénk, ha az imént vázolt állapotok csak a meggyágazatra lennének igazak. De például az oly igen támogatott kézimunka-igényes kertészet is kiszolgáltatottja a szeszélyes piaci folyamatnak. Ha sok van, baj, ha kevés, az is. Egymást érik az értékesítési válságok (ne legyen igazunk, de a meggyéhez hasonló helyzet várható barack-, dinnye- és persze ismét almaügyben is), amiket a kormányzat tüneti kezelésként némi felvásárlási támogatással, másrészt nehezen értelmezhető „promóciókkal” igyekszik kordában tartani.
A könyörtelen igazság viszont az, hogy az állítólag egyik nemzeti kincsünknek számító Kárpát-medencei zöldség-gyümölcs ágazatot gyökerekig ható szerkezeti gondok nyomják. Nem mi mondjuk ezt, az ágazat két éve kormányzati szinten is elfogadott stratégiájában szerepel a megállapítás: „hosszú távú szerződések hiánya miatt erősen manipulatív a piac”. Másutt: „tárolási termékek esetében (...) tárolókapacitások hiányában csak fél évig tudjuk ellátni a piacot”.
