Nem feltétlenül kell rosszra gondolni, ha a miniszterelnök egyik legfőbb bizalmasa hosszas tárgyalások eredményeképp nemzetközi befektetőktől megvásárol egy földterületet, amellyel már a budapesti olimpiát előkészítő tanulmányok is számolnak. Hiszen a lágymányosi terület, ha korlátozottan is – a fejlesztési lehetőségek bizonytalanok ugyanis –, piacképes volt, de hát, aki eladta, az tudta, mit ad el, s aki megvette, az is tudta, mit vesz meg. S még akkor sem kell különösebb susmust belelátni az üzletbe, ha ez a terület egyszer már volt egy országos botrány, majd egy helyi választási kampány nem pozitív főszereplője. Történetesen ugyanis tényleg a főváros egyik legfantáziadúsabb telke a Kopaszi-gát, amelynek fejlesztésével az elmúlt években sokkal többet kellett volna törődni.
Még akkor sincs semmi bizonyíték „összebeszélésre", ha tudjuk, hogy a kormány immár tízmillió forintos támogatással segíti a három gyermeket vállalókat, és ugyanennyi kedvezményes hitellel is támogatja a csökkentett áfával új lakást vásárlókat. Ha épül egy értelmezhető lakópark ezen a területen, az önmagában is jó üzlet, Garancsi István és üzlettársai nyilvánvalóan akkor is belevágtak volna ebbe a fejlesztésbe, ha nincs hátszelük.
A történetben csak az a zavaró, hogy a javarészt állami megbízásokból milliárdos vagyont összehozó vállalkozóknak egy amúgy a magyar vállalkozások exporttevékenységét támogatni hivatott állami bank ad hitelt arra, hogy megszerezzék az üzlet alapjául szolgáló ingatlant. Márpedig tizenhat és fél milliárd forint nem kevés pénz, főleg ha az előbb említett céloktól vonják el. Annyira viszont nem sok, hogy Garancsi birodalma ne tudná összekuporgatni, ám felmerül a kérdés: milyen fejlesztést fog végrehajtani az a cégcsoport, amelynek már az első lépéshez is ilyen „hátszelesnek tűnő" hitelre van szüksége.
