galéria megtekintése

Nyeregben

7 komment


Batka Zoltán

Tarlós István szerint kemény mag lettem, meg radikális, netán terrorista. Azért szolgáltam rá erre a jellemzésre, mivel a csúszós-jeges téli napok kivételével szinte mindig kerékpárral megyek munkába, azaz olyasfajta vagyok, akiről a napokban Tarlós úr konzervatív városvezetőhöz illő visszafogottsággal imigyen értekezett: „a kerékpározás ésszerű fejlesztése nem lehet azonos a kerékpárosok radikális kisebbségének gátlástalan terrorjával”.

Wow. Állok a pirosnál a bringámmal, slukkolom a benzingőzt, és ízlelgetem ezeket a szép szavakat. Nem pöfögöm tele embertársaim tüdejét évi egy-két kiló korommal. Nem hasítok ki óriási területet a városi élettérből. Csökkentem a városi dugót, a tumultust és a zajterhelést, és végül – isten ne adja, de – másoknál nagyságrendekkel kisebb balesetveszélyt jelentek embertársaimra. Tulajdonképpen a gyalogosokon kívül elsősorban én kockáztatom az életemet naponta a kétmillió autó városává nyomorított Budapesten. És tudtommal tizenöt éves korom óta nem tartozom semmiféle szubkultúrába, eddig még kerékpáros felvonuláson sem voltam, egyszerűen csak a bicikli a leggyorsabb, mellesleg még így is a legkényelmesebb közlekedési eszköz.

Erre meg jön egy főalak, és a jó ég tudja, miért, beskatulyáz, és elkezd ellenem uszítani. Vagyis tudom, hogy miért: nemrégiben valakik megszellőztették az autómániás főpolgármester úr terveit a fővárosi bringás közlekedés megnehezítésére. A sarokba szorított Tarlós pedig harap: ravasz, ám annál keményebb uszításba kezd. Persze forgatja a szemét, hogy ő csak a terveket kiszivárogtatókat terroristázta le.

 

Azonban mint politikus nagyon jól tudja, hogy a szövegelését és a hívószavakat – „radikális” „kisebbség” meg „terror” – a célközönség hogyan fogja lefordítani: a kerékpárosoké is deviáns szubkultúra, akiket jól kupán kell nyomni ahhoz, hogy a haza örökké borús ege felderüljön. És ezek a pulpitusról elröptetett hívószavak ez elkövetkező hetekben-hónapokban nagyon is valóságos pofonokká fognak változni a pesti flaszteren.

De annyi baj legyen. A monoklik elmúlnak. Tarlós pattogtathatja a gumicsizma szárán az ostort, de igazándiból nincs hatalma felettem. A bicajnak ugyanis nemcsak az a nagy előnye, hogy a belvárosban az ember 20 perc alatt ott van, ahol akar, hanem az is, hogy a kerekesek a leginkább megfoghatatlanok mindenféle szabálymániás vagy gyakran a markát tartó hatóságnak. Van, ami századokon át nem változik: régen is, ma is az ember a nyeregben lehet a legszabadabb.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.