Tarlós István szerint kemény mag lettem, meg radikális, netán terrorista. Azért szolgáltam rá erre a jellemzésre, mivel a csúszós-jeges téli napok kivételével szinte mindig kerékpárral megyek munkába, azaz olyasfajta vagyok, akiről a napokban Tarlós úr konzervatív városvezetőhöz illő visszafogottsággal imigyen értekezett: „a kerékpározás ésszerű fejlesztése nem lehet azonos a kerékpárosok radikális kisebbségének gátlástalan terrorjával”.
Wow. Állok a pirosnál a bringámmal, slukkolom a benzingőzt, és ízlelgetem ezeket a szép szavakat. Nem pöfögöm tele embertársaim tüdejét évi egy-két kiló korommal. Nem hasítok ki óriási területet a városi élettérből. Csökkentem a városi dugót, a tumultust és a zajterhelést, és végül – isten ne adja, de – másoknál nagyságrendekkel kisebb balesetveszélyt jelentek embertársaimra. Tulajdonképpen a gyalogosokon kívül elsősorban én kockáztatom az életemet naponta a kétmillió autó városává nyomorított Budapesten. És tudtommal tizenöt éves korom óta nem tartozom semmiféle szubkultúrába, eddig még kerékpáros felvonuláson sem voltam, egyszerűen csak a bicikli a leggyorsabb, mellesleg még így is a legkényelmesebb közlekedési eszköz.
Erre meg jön egy főalak, és a jó ég tudja, miért, beskatulyáz, és elkezd ellenem uszítani. Vagyis tudom, hogy miért: nemrégiben valakik megszellőztették az autómániás főpolgármester úr terveit a fővárosi bringás közlekedés megnehezítésére. A sarokba szorított Tarlós pedig harap: ravasz, ám annál keményebb uszításba kezd. Persze forgatja a szemét, hogy ő csak a terveket kiszivárogtatókat terroristázta le.
